Tesztmeccs az Austria Wien ellen
Bemutatjuk a DVSC szombati ellenfelét.
Rangos csapat ellen kezdi a felkészülési mérkőzések sorát a Loki, amely szombaton 15 órakor az Austria Wien ellen lép pályára az ausztriai edzőtáborban (élő közvetítésről később lesz információ).
A bécsi liláké legendás egyesület: 1911-es alapítása óta 24 bajnoki címet és 27 kupagyőzelmet mondhat magáénak, de vitézkedett a nemzetközi porondon is, 1978-ban a KEK-ben döntőt vívott a belga Anderlecht ellen, a BEK-ben pedig volt, hogy az elődöntőig menetelt. Az Austria mezét az évtizedek során olyan klasszisok viselték, mint például a brazil Djalminha vagy az osztrák Toni Polster és Herbert Prohaska, de ne feledkezzünk meg korábbi magyar klasszisairól sem, Schaffer Alfréd, Magyar István és a gólkirály Nyilasi Tibor egyaránt sok örömöt szerzett Bécs lila felének.
A kései utódok – csakúgy, mint a Loki – a negyedik helyen végeztek az előző szezonban, ezzel ők is indulhatnak a Konferencia Liga selejtezőjében. A gárda keretének összértéke a Transfermarkt szerint 25,38 millió euró (a DVSC-é jelenleg 9,95), külön kiemelendő a 18 éves osztrák belső védő Ndukwe, a szintén tini osztrák középpályások, Maybach és Markovic, a vb-t is megjárt dél-koreai Lee, valamint a 28 éves német középcsatár, Johannes Eggestein, aki az elmúlt idényben 10 gólig jutott.
Az Austria Wien edzője a 43 éves osztrák Stephan Helm, aki már két éve dolgozik a csapat fejlesztésén. Persze ezen munkálkodik a Lokinál Gert Remmel és stábja is, a szombati erőfelmérő minden bizonnyal mindkét gárda számára hasznos lesz.
dvsc.hu