Ilyen pedigrével érkeztek szombaton este Debrecenbe. Abba a városba, ahol egyszer-kétszer már megtréfálták őket az egyetemista ellenmfelek. Nagy kár, hogy három hajdúsági esemény is fedte egymást időben. A Loki focistáinak balhés találkozója még véget sem ért, amikor a kézis csajok elindították a labdát a Hódosban, és ugyanebben az időpontban dobták fel a játékszert az Oláh Gábor utcában is.
A hazaiak az ötödik hely megtartásáért szálltak harcba - még előrébb is léphetnek, ami a rájátszásban pálya előnyt jelent - a Falco pedig üldözi a listavezetőt.
A DEAC egyetlen pillanatig sem adta fel. A szünetben hét ponttal vezettek, de a második félidőben egyenlített a vasi gárda. Az öt perc hosszabbítás nem mindennapi harcot, izgalmat hozott, amelyből a hősiesen játszó hajdúságiak kerültek ki győztesen.
A DEAC ezzel olyan sikert aratott, ami miatt minden kosár szakember felkapja a fejét. Valami mocorog mostanában a Pethő istállóban. És a tempó ügetésből lassan vágtába csap át.
Férfi kosárlabda NBI/A csoport:
DEAC - Szombathely (hosszabbítás után): 90-84 (19-19, 22-15, 10-19, 27-25, 12-6)
Legjobb dobók: Mócsán 22, Ostojic 22, Tyus 19, illetve Toro 24, Perl 13, Tanoh 13.
W. Gy.