Rangadó vár labdarúgócsapatunkra
Kiemelt téttel bíró ütközetet kell megvívnia a DEAC-nak, Spitzmüller István szerint bátor játékra lesz szükségük.
Az éllovas Tiszafüredi VSE együttese látogat a Dóczy utcai sportcampusra vasárnap 13 órától. Nem kérdés, kemény összecsapás vár a DEAC-ra, mely a tabella negyedik helyéről várja a folytatást. Csupán három pont választja el a két gárdát, a fürediek 24 egységet szedtek össze az elmúlt tizenegy forduló alatt, míg a Debreceni Egyetem társulatának 21 pontja van.
– Nem kérdés, egy vérbeli rangadó vár ránk. Természetesen megnéztük a fürediek eddigi találkozóit, jó egyéni képességekkel rendelkeznek a labdarúgói, de meggyőződésem, hogy a játékosállományunk jobb, mint ellenfelünknek. Bátor játékra lesz szükségünk, csapatunknak el kell hinnie, hogy képes nyerni. A nyári felkészülési meccsünk nem mérvadó, akkor nem azt mutatták, mint a bajnokságban. Nem lehet más a célunk, mint a győzelem – vetítette előre Spitzmüller István, csapatunk másodedzője.
A Dorcsák Zoltán vezette Füred eddig egyszer kapott ki, a Kisvárda II. tudta legyőzni 2-0-ra még augusztus 10-én. Hét győzelem mellett háromszor ikszeltek, utóbbi két meccsükön 1-1-es döntetlent játszottak a Cigánd, majd a Gödöllő ellen – így biztosan ki vannak éhezve a sikerre. Urbin Péter tanítványai is jó formát mutatnak, hat siker, három remi és két vereség szerepel a nevük mellett, hat találkozó óta veretlenek. A bajnoki rajt előtti főpróbát, július közepén épp egymás ellen vívta a két társulat, akkor 3-0-ra nyertek a fekete-fehérek.
NB III Északkeleti csoport, 12. forduló
Október 19., vasárnap 13 óra: DEAC-Tiszafüredi VSE
Dóczy utcai sportcampus