Ez pont, egy pontra volt jó

Nyolcvanötödik alkalommal gyűrkőzött egymásnak a honi labdarúgás mezőnyében a DVSC és a Győr együttese. Az örökmérleg - idáig -  29 Loki siker, 28 ETO öröm, és 27 osztozkodás a pontokon. Ez utóbbi nőtt eggyel szombaton este fél tíz körül.

Úgy indult a meccs, hogy a hazai ultrák kitiltottak voltak a B5 szektorból. Annyit kiabáltak ugyanis az utóbbi hetekben, hogy a Főnökök megelégelték. A túloldalon, a vendég drukkerek - szép számmal érkeztek - szolidaritást vállaltak a debreceniekkel, csak a hatodik percben foglalták el helyüket, majd vezényszóra mind a két tábor egybehangzóan szidta az MLSZ-t, de percekig. Volt ebben minden. Széklethez hasonlító jelző, majd bogarászás a nemiség körül.
 
Közben a pályán zajlott a találkozó. Az első húsz percben elsősorban a győriek uralták a játékot, de a DVSC állta a sarat. Igazi helyzet nem is adódott Varga kapuja előtt. Tény, az ellenfél szemre is tetszetősen adogatott, jól cselező, gyors játékosai nagyobb összpontosításra késztették a hazai védelmet. Így jött a semmiből Vajda lövése a tizenhatos csücskéről, de  Petrás kapus résen volt. A félidőben nem esett találat.
 
Szünet után valamivel agresszívabb lett a Debrecen. Kocsis Dominik iramodott meg a jobb oldalon, a kaputól tizenhét méterre Stefulj csak buktatni tudta. Sárga a védőnek, a szabadrúgáshoz Dzsudzsák állt oda. Jobbról óriási erővel varrta a rövid felsőbe a labdát. A hálóőr későn észlelte a veszélyt, nem tudott hárítani. A forduló góljával szerzett vezetést a Lokomotív.
 
Nagyobb sebességre kapcsoltak a kisalföldiek. A 64. percben Schön beadása után Benbuali elesett a tizenhatoson belül  Lang ölelésében. A védő feltette a kezét, hogy ártatlan, majd a labda hátulról a bal könyökére pattant. Karakót - aki kis pocakjával olyan komikus alkat volt a pályán, mint egy Stan és Pan jelenet hőse - kihívta a VAR, és a túlsúlyos sípmester befújta a büntetőt. Anton állt hozzá, Varga rajta volt, de bement. 1-1. A  hátralévő időben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de ezek sorra kimaradtak.
 
A döntetlen annak ellenére igazságosnak mondható, hogy a vendégek labda birtoklása 62-38 volt a javukra. Ez viszont nem mutatkozott meg a helyzetekben.
A DVSC kilenc forduló után, 15 pontot gyűjtve, a tabella harmadik helyét foglalja el. Soha rosszabbat!
 
Fizz Liga 9. forduló:
DVSC - Győri ETO 1-1 (0-0)
 
W. Gy.