Leereszkedett a lila köd

Kockáztatás nélküli játékot választott vasárnap kora délután a DVSC labdarúgócsapata Újpesten. Pedig nem lett volna igazán nehéz dolga.

A hazaiak nincsenek formában - sem jóban, sem rosszban -, ebben az évben még nem kóstolták meg a siker ízét. Inog a kispad a svéd-lengyel tréner alatt. A Loki feljövőben, az önbizalom is emelkedett, az öltöző hangulata kitűnő, jöhet tehát az újabb három egység.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el egész héten Pallagon. Sajnos nem minden jött össze. Pontosabban majdnem semmi. A bosszantó az, hogy egy halovány vendéglátó gárda tartotta otthon a győzelmet.
 
És már a meccs indítása sem a Debrecené volt. Igaz, letámadtak a hajdúságiak, de a lilák okosan kipasszolták őket. Ha meg nem, akkor a DVSC passzolta el a lasztikat. Elsősorban a középpályán múlták felül az UTE  "harcosai"  Szécsiéket. Na meg az sem volt ínyükre való, hogy Bárány egyedül harcolt a tizenhatoson belül Fiolával, Duartéval, és a többiekkel. Egy les góllal még megúszta a Loki. Igaz a televízió kommentátora négyszer is elmondta, hogy szerinte nem volt szabálytalan a találat a VAR vizsgálat ellenére.
 
Próbálkoztak a csapatok, de a kapusoknak igazán nem kellett közbe avatkozni. 
 
A szünetet követően kettőt cseréltek a vendégek. A halovány - sokadjára - Szuhodovszki, és Szűcs helyére érkezett Durasek, és Maurides. Aztán a 48. percben a  grúz Beridze villant egyet a jobb oldalon a védők kíséretében, és a hosszúba lőtt. Nem sokkal később Rasak megpattanó lövése pattant Pálfi hálójába. Elúszni látszott a debreceniek pont szerzése. Aztán Youga hatalmas bedobását Maurides fejelte középre. Bárány viaskodott a védőkkel, lefordult, és hat méterről bevágta. 2-1. Az időközben megsérült Duraseket Dzsudzsák váltotta, akinek beadását Maurides fejelte a kapufára. Piscitelli kapott görcsöt - a szurkolók emiatt röhögő görcsöt - fetrengett a lila védelem minden tagja percekig, de az eredmény már nem változott. Amikor ezek a sorok megjelennek, még nem ismert a nyíregyháziak eredménye.
 
Ha nyernek, a Debrecen visszacsúszik a kieső helyek egyikére.
 
OTP Bank Liga 27. FORDULÓ:
Újpest - DVSC 2-1 (0-0)
 
W. Gy.