Néhányan csak rájátszottak

Hogy kinek volt több vesztenivalója, az mindössze csak filozófiai kérdés. A hajdúságiak minden valószínűséggel ott lesznek a nyolcban, a Pécs  ezek után -szintén. Az viszont tök nem mindegy, hányadik helyről várhatja az ellenfelét az egyetemista gárda. Egy esetleges negyedik pozícióban hazai parketten kezdhetnék meg a három nyert meccsig tartó rájátszást.

 

És úgy tűnik ezt nem tudatosította senki a srácokban. Pedig ismerték az ellenfelet. Januárban - igaz hosszabbítás után - a tét a Magyar Kupa volt. Itt Mócsánék nyertek. A dunántúliak nem a legjobb előjellel érkeztek. Volt sérültjük, betegük, meg úgy egyáltalán nem tűntek verhetetlennek. Főleg azok után, hogy ősszel a DEAC idegenben nyert 80-68-ra.

 

A derbi úgy indult, hogy igazán egyik együttes sem tudott ellépni a másiktól. A kinti dobások eleinte ültek mind a két oldalon, a lepattanókat azonban többnyire a vendégek gyűjtötték be. Ettől függetlenül az első nyegyedet még négy egységgel abszolválta a fekete-fehér társaság.

 

És innentől a következő háromszor tíz perc már nem a vendéglátóké volt. Igaz a szünetben még kettővel vezetett a Mandic legénység, de a két utolsó negyedben egyetlen alkalommal sem sikerült átvenni az irányítást. Nem feküdt a Pécs gyors játéka, és a nézőtérről az látszott, igazán nem is készültek fel az ellenfélből a debreceniek. A hárompontos dobások néha jöttek be - Pongó, és Anderson próbálkoztak - a palánk alatt az Universitas vitte a prímet, az utolsó négy perc a beletörődésé lett.

 

Egyik szurkoló jegyezte meg: ha Drenovacnak és Mócsánnak nem megy, le lehet húzni a redőnyt. Nem csak ők tűntek azonban formán kívülinek. Nem csoda tehát, hogy a vége tíz pontos NKA siker lett. Lehet, hogy hiányozni fog még ez az elhullajtott két pont. A mutatott játék nem.

 

W. Gy.