A dermesztő fagy ellenére is több, mint háromezren dideregtek a lelátókon. Köztük négy, azaz négy vendég szurkoló. Egy, a fejér megyeiekhez közel álló alkalmazott elárulta, hogy Csercseszov, a Fradi ex-edzője egy teljes hetet töltött a Pancho Arénában, néha még jegyzetelt is. Hornyák tréner szerződése lejár a nyáron, bajnokként, a csúcson távozni nem is rossz.
A Lokinál három stabil kezdő hiányzott. Ferenczi, Youga hosszabb sérülés miatt, Domingues öt sárga okán ült a lelátón. Így először kezdett Djurasek, és Malinov, de szintén indíthatta a labdát Dzsudzsák is. Egyetlen csatárt hagyott elől Maestro, a brazil Mauridest.
Kiegyenlített küzdelem jellemezte a játék első fél óráját. A hazaiak próbáltak adogatni, míg a Felcsút hosszú indításokkal kereste a közönség unszimpátiáját hamar kivívó Colleyt. Az látszott, hogy jól összerakott gárda a Puskás, de semmi extrát nem mutattak. Aztán a 29. percben Maceiras óriásit hibázott a saját tizenhatosán belül. Vajda köszönte, lekezelte a labdát, és ballal, tizennégy méterről felvarrta a felső sarokba. Szünetig már nem is változott az állás.
A második játékrész Hoffmann fejesével indult, amelyet Pécsi bravúrral hárított. Aztán jött a VAR. Az 54. percben Levi lövésébe Hoffmann kézzel ért bele. Vizsgálódtak a meleg kocsiban a bírák, és büntetőt ítéltek, melyet Nagy Zsolt kíméletlenül bevágott. Próbált támadásban maradni a Debrecen, elsősorban a csereként beállt Kocsis Dominik futott el többször is a jobb oldalon, de a befejezések nem sikerültek. Még úgy sem, hogy Bárány váltotta Mauridest. Már-már döntetlennek könyvelte el mindenki a végeredményt, amikor a hosszabbításban, a 95. percben addig tologattak a vendégek Hegyi kapuja előtt, hogy érkezett Plsek, és jobbal a kapuba gurított.
A bajnokaspiráns elvitte a három pontot a Nagyerdei Stadionból, a DVSC pedig újra a kieső helyre került. A riválisok mind pontokat gyűjtöttek ezen a szombaton, így maradt a remény a jövőre nézve. Három meccsből hat pont nem annyira rossz eredmény. A most következő háromból ha ugyanennyit gyűjtenek, lehet tovább ábrándozni.
OTP Bank Liga 20. forduló:
DVSC - Puskás Akadémia 1-2 (1-0)
W. Gy.