Vasban verték vasra a Körmendet

Nem illik győzni vendég együtteseknek Körmenden, mondta még anno a legendás játékos Zsebe Ferenc, aki igazi ikonnak számított a Kisalföldön. Így aztán zömmel pont nélkül távoztak a csapatok onnan. A DEAC-nak is volt törleszteni valója velük szemben. Tény, a körmendiekkel minden esetben izgalmas, érdekes, szinvonalas derbit vittek parkettára.

Az előjelek a vendégeknél voltak kedvezőbbek. Az egyetemisták jó rajtot vettek. Hosszabbításban, mindössze egyetlen ponttal kaptak ki Sopronban, azóta viszont két győzelem után megszerzett négy pont volt látható nevük mellett a tabellán.
Úgy is indult az összecsapás, hogy a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a debreceni magas emberekkel. Drenovac és Osztoics szórta meg magát, és egy tíz nullás hajdúsági rohammal hamar kétszámjegyűre nőtt Pongóék javára a differencia. 
 
Aztán a második negyedben elfelejtkezett a védekezésről a társaság, nyögvenyelősen jöttek a dobások, a nagy szünetre egyre csökkent a DEAC előnye.
 
Két percig nem találtak a gyűrűbe a legények, miután az öltözőből újra a játéktérre léptek. Aztán Drenovac engedte el kintről, sikerült. Ez sokkolóan hatott a sikerről álmodozó Egisnek, mert ismét ellépett az ellenfél. Vezetéssel - igaz szerény különbséggel - kezdődött a befejező tíz perc. Amelyben jobbára csak egy csapat volt a pályán. Hiába égette a vasi kezeket a "napmelegtől" a  "kopár szík sarja", ami miatt gyorsan el is dobálták a labdákat, a lepattanók, a faultok mind a vendégek előnyét növelték. Másfél perccel a vége előtt már tizenegy volt közte ide. A végét kicsit elszórakozták a srácok, de az újabb siker nem volt veszélyben. A fekete-fehérek ezzel feljöttek a tabella ötödik helyére úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak.
 
Következik jövő hét csütörtökön, 24-én az Oláh Gábor utcában a Paks elleni igazi rangadó. Nincs mese: atomjaira kell szedni a tolnaiakat.
 
Férfi kosárlabda bajnokság NBI/A csoport:
EGIS Körmend - DEAC 80-85 (18-28, 23-14, 13-15, 26-28)
 
Legjobb dobók: Williams 24/12, Kountz 19/3, Ferencz 10/6, illetve Drenovac 27/3, Osztoics 21, Williamson 14/9.
 
W. Gy.