Veszélyben a felsőházi rájátszás

Néhány hete még arról álmodoztak a kosárlabda rajongói Debrecenben, hogy a DEAC férfi együttese, akár a dobogó harmadik fokán is végezhet az alapszakasz végén. Ehhez képest egy héttel a zárás előtt már nem a saját kezükben van a sorsuk. Óriási a tumultus a tabellán, ötödiktől a tizenegyedik helyezettig bárki tovább mehet, de el is szállhatnak az álmok.

Két  debreceni vereség után az a Honvéd érkezett az Oláh Gábor utcába szombaton este, amelyik csapat bomba formát mutatott ezen a tavaszon. Az egyetemisták fogadkoztak - mást nem is nagyon tehettek - hogy legyőzik a riválist, az örökös bajnokot, majd az utolsó fordulóban, idegenben is begyűjtik a szükséges pontokat, így a rájátszást kedvező körülmények között, a hazai pálya előnyét kihasználva kezdhetik meg.
 
Nem így történt. Sajnos. Végig szoros negyedeket vívtak a felek, egyedül a harmadik tíz percet nyerte meg a DEAC valamivel magabiztosabban, hat ponttal. A befejező etapban aztán következett egy kisebb összeomlás, figyelmetlenség, és egy utolsó másodperces fővárosi kosár. Ez azt eredményezte, hogy a hajdúságiak zsinórban harmadik fiaskójukat szenvedték el.
 
Az utolsó találkozójuk, amolyan ki-ki derbi lesz a Tisza-partján, Szegeden. Bognárék is ott akarnak lenni a legjobb nyolcban, ezért minden bizonnyal öldöklő harc lesz a palánkok alatt. Ha ismét vereséget szenved a Mandic gárda, jöhet a számolgatás, és az ellenfelek esetleges botlása. Várjuk ki a végét!
 
Férfi kosárlabda NB/A csoport, 25 forduló:
DEAC - Budapesti Honvéd SE 73-75 (18-20, 22-21, 19-13, 14-21)
 
Legjobb dobók: Drenovac 23, Edwin 14, Williamson 12, illetve Brown 21, Wesson 15, Filipovic 11.
 
Weisz György