Bronzot ért az arany kéz

A tavalyi esztendő után ismét bronz érmet szerzett a DVSC SCHAEFFLER kézilabda együttese a Magyar Kupában. Vasárnap délután az örök ellenfél, de igazán baráti, illetve barátnői társaság, a Mosonmagyróvár várt a hölgyekre.

Szombaton mindkét együttes vereséget szenvedett az elődöntőben, bár a debrecenieket hajszál választotta el a finálétól.
 
Egy bronzmeccs általában nem szokta feltüzelni sem a publikumot, sem a résztvevő csapatokat. Ez a találkozó azonban más volt. Egyrészt a Lokinak akadt törleszteni valója a dunántúliakkal szemben. A bajnokságban ugyanis alaposan helybenhagyta a hajdúságiakat az MKC. Akkor, ott a határ mellett hét góllal bizonyult jobbnak a Gyurka János-féle társaság a piros-fehéreknél.
 
Szép számú szurkoló sereg előtt kezdődött a találkozó. A kiegyenlített első negyed óra után a mosoniak átvették a vezetést, a 24 percben 14-11 is volt az állás a javukra. Aztán kicsit megrázta magát a debreceni alakulat. Előbb egyenlítettek, de a Tóth Gabriella által vezérelt Óvár végül előnnyel mehetett az öltözőbe.
A pihenőt a DVSC használta ki jobban, mert pillanatok alatt egalizált, majdl átvette a vezetést, amit jelentősen megnövelt. Akadt periódus, amikor iskola kézit mutattak be Vámosék.
 
Különösen Szabó Nina volt elemében, akit képtelenek voltak tartani, a kapuban pedig Bartulovic mutatott be bravúrokat, többek között két büntetőt is hárított. 27-20-as Loki előnynél kimaradt egy hetese a gárdának. Ekkor még tíz perc volt hátra. Gyorsított a tempón a Mosonmagyaróvár, fel is jöttek négy gólra, de ennél több nem tellett az erejükből. A Debrecen végig mentális, és technikai fölényben gyűjtötte be a győzelmet, mellé a dobogó harmadik fokáért járó fél nemes érmet.
 
Óriási fegyvertényt hajtottak végre ebben az évben - idáig - a játékosok. Ami ezután következik, az már bónusz. Jövő hét vasárnap érkezik a háromszoros BL győztes Vipers, majd folytatódik a bajnokság, és a BL visszavágó. A bajnoki bronz is elérhető, hogy aztán a következő idényben, jelentősen megerősödve, merészebb célokért is pályára léphessenek.
 
Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa bronz mérkőzés:
DVSC SCHAEFFLER - Mosonmagyaróvár 34-29 (15-16)
 
Weisz György