Varga József távozik a DVSC-től

Közös megegyezéssel távozik a DVSC-től Varga József.

A 35 éves, saját nevelésű középpályás 2008-ban mutatkozott be a Loki felnőttcsapatában, háromszor bajnokságot és szintén háromszor Magyar Kupát nyert együttesünkkel, 34-szer szerepelt a válogatottban is. A példás hozzáállású és munkabírású játékos a selejtezőkben fontos gólokat szerző alapembere volt a DVSC Bajnokok Ligájába jutott csapatának, elnyerte a Zilahi-díjat, és a szurkolók egyik nagy kedvencévé, a klub ikonjává vált.

Varga József több, mint 200 mérkőzésen lépett pályára a Loki mezében, nagy szerepet játszott abban is, hogy a 2020-as kiesés után csapatunk bajnokként azonnal visszajutott az NB I-be. Az elmúlt időszakban egyre kevesebb játékperchez jutott csapatunkban, ezt mérlegelve a klub tiszteletben tartotta a játékos azon igényét, hogy még szeretné folytatni pályafutását, s ennek érdekében született a megegyezés a felek között a munkaszerződés felbontásáról.

Természetesen ameddig Józsi nem talál új, számára megfelelő lehetőséget, addig az NB III-as gárdánk edzéseit látogathatja. Az egyeztetések alapján a játékos-pályafutása végeztével visszavárjuk a DVSC-be, s azt szeretnénk, ha klubunk kötelékében folytatná sportszakmai karrierjét.

Forrás: dvsc.hu