Srdjan Blagojevic: “Tudjuk, hogy milyen nehéz dolgunk lesz”

A vasárnap 19.30 órakor kezdődő DVSC - Kecskemét bajnoki előtt a debreceni csapat vezetőedzője, Srdjan Blagojevic nyilatkozott.

– Az előttünk álló mérkőzésre való felkészülésünk nem függ az előző meccs eredményétől. Azt a filozófiát vallom, hogy minden meccsre ugyanolyan szintű komolysággal és erőbedobással kell készülnünk. A játékosoktól is azt kérem, hogy bármi is legyen az eredmény, amikor a meccset elemezzük, akkor a jó és rossz dolgokat határozzuk meg. Ez történt tegnap is, amikor az MTK elleni mérkőzésünket elemeztük. Ami pedig a Kecskemétet illeti, már sokszor említettem, hogy felnézek rá, hiszen elképesztő, amit az előző szezonban elért és ahogy most is menetel. Az NB II-ből jutott fel, ezüstérmes lett, és sikerül fenntartania az egyensúlyt, nagy hullámvölgyek nélkül. A Kecskemét az egyetlen csapat, amelynek ez sikerült az előző évben, ezért tényleg felnézek a csapatra és az edzőre is. Tudjuk, hogy milyen nehéz dolgunk lesz vasárnap az ezüstérmesek ellende mindent megteszünk a sikerért – mondta a Loki trénere.

debsport.com