Legyünk rossz vendégek a sógoroknál! Ma este Rapid – Loki!

Ma este 9-kor, Bécsben a Rapid Wien vendégeként folytatja szereplését a DVSC az Európai Konferencia Ligában. Az örmény Alashkert elleni visszavágón megtapasztalhatta a cívisvárosi publikum, hogy mennyire más egy (harmadik vonalas) nemzetközi kupameccs is, mint egy hazai bajnoki. Legyen szó iramról, taktikáról, hangulatról jól látható volt, hogy sokkal jobban igénybe vette ez a csata a Lokit, mint azt a szurkolók remélték. Mindennek tetejében pedig nyakunkon a Rapid, de ez így van jól!

Furcsa dolog történt az Alashkert elleni, Yerevánban megnyert első meccs után. A debreceni szurkolók tömegei könyvelték el a továbbjutást mondván: ezt a csapatot a Nagyerdőn megesszük reggelire. Nem így lett. Nem, hogy reggelire, de még vacsorának is nehezen nevezhető időpontban, hosszabbítás, majd tizenegyesek után éjfél előtt néhány perccel dőlt, melyik csapat jut a következő körbe.

 

A csapat és a szakmai stáb végig hangoztatta az első meccsen kiharcolt minimális, egy gólos előny természetesen jobb, mint a hátrány, de nem szabad kiengedni, a maximumtól is több kell a visszavágón.

 

„Jó jó persze, ezt kell mondani, de sima lesz ez!” – gondolta magában egy Lokista fiatal.

 

Az Alashkert kivívta a tiszteletet augusztus 3-án éjszaka Debrecenben és 10 emberrel is körmeszakadtáig védekezett, hogy aztán három büntetőt rontva essen ki. Bár egyértelmű volt végig, hogy a DVSC a jobb csapat, az eredmény könnyen elmaradhatott volna.

 

Miért gondoltam azt, hogy fontos erről értekezni a mai mérkőzés előtt?

 

Azért, mert ilyen a szurkolói lélek. Mindig (joggal) többet akar, de képes túlságosan elragadtatni magát. Múlt csütörtökön a debreceni éjszakában a meccs előtt, sokan már a Rapid elleni diadalt tervezték és szakértőként elemezték, hogyan veri a Lokomotív a bécsi zöld-fehéreket. Nincs ezzel nagy gond. Szurkolóként álmodoznunk kell és elhinni, a miénk a világ legjobb csapata, a futball ünnepe minden nap, amikor a Dicsőséges Nagy Loki pályára lép. Ez így is van, magam is így vélem.

 

Azonban ezzel párhuzamosan érdemes kicsit objektív elemzést is ejteni: igaz, hogy az elmúlt szezonban csak negyedik lett hazája bajnokságában a Rapid, de ez egy olyan bajnokság, ami az elmúlt néhány évben a gólgép Haalandot és a válogatottunk kapitányát, Szoboszlai Dominikot adta a nemzetközi elitfocinak! Ráadásul mai ellenfelünk az osztrák rekordbajnok, dacára annak, hogy utoljára 2008-ban emelhették magasba a salátástálat.

 

Nem elég, hogy a csapatunk komolyan veszi az ellenfeleket, a drukkereknek is azt kell tenniük. Ha nem így teszünk, akkor könnyen úgy járhatunk, mint a Rapid-tábor kebelbarátai a Franzstadt-i srácok... Ugyanakkor mindenekelőtt az egészséges önbizalomnak és a saját magunkba vetett hitnek kell dominálni, hiszen a foci mégiscsak egy tökös sport.

 

Persze a szentimentalizmus előtt, a pályán mutatott produktum a döntő. Nem verhetetlen csapat a bécsi, biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb már kidolgozta a megfelelő taktikát. Rengeteg cívis szurkoló látogat ki ma az Allianz Stadionba és ilyen táborral a hátuk mögött, alázattal, küzdelemmel, na és persze jó focival nagy lépést tehetnek Megyeriék az EKL play-off kör felé.

 

Tiszteljük a labdarúgást, az ellenfelet és emlékezzen arra minden Loki szurkoló, hogy 2020 őszén, milyen távolinak tűnt a másodosztályban „vigécckedve” az európai kupaporond! Itt minden nap, a legjobb nap! Most kell megmutatni, hogy mi vagyunk a DVSC! 

 

Hajrá Loki, Mindörökké Debrecen!

 

fotó: dvsc.hu