Szeged rendezheti a 2027-es, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb-t

Szeged rendezheti a 2028-as Los Angeles-i olimpiát megelőző 2027-es, kvalifikációs gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokságot.

 A nemzetközi szövetség (ICF) vezető testülete, a board budapesti ülésén határozott erről, a döntést a délelőtti prezentációkat követően - amelyet hazai részről Szakács Bálint, valamint Vida Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség MKKSZ szervezési és marketing igazgató tartott - a szervezet elnöke, Thomas Konietzko szombaton kora délután hirdette ki.
   

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült, és egy újabb rangos versenyt hozhatunk Szegedre" - idézte a szövetség közleménye Szakács Bálintot, az MKKSZ ügyvezető igazgatóját. "Sokat dolgoztunk a pályázaton, hiszen fontosnak érezzük, hogy a Los Angeles-i olimpia előtt sportolóink hazai pályán telt ház előtt szerezzék meg a kvótákat. Versenyrendezési szempontból is fontos siker ez, hiszen legutóbb 2019-ben volt kvalifikációs vb Szegeden - ami személy szerint nekem az első versenyem volt a szövetség tagjaként és nagy hatással volt - és szeretnénk most is egy legalább ugyanolyan jó eseményt szervezni."
  

  Szakács Bálint hozzátette, az elmúlt 25 évben nagyon komoly tapasztalatot szereztek versenyrendezés terén, szinte minden évben valamilyen nemzetközi eseménynek adnak otthont. Az eseményen több más jövőbeli verseny helyszínéről is döntöttek, így 2025-ben ismét lesz világkupaverseny Szegeden.
    Szeged, amely a csehországi Racicével és a bulgáriai Plovdivval versenyezett a rendezés jogáért, korábban 2011-ben és 2019-ben már otthont adott kvalifikációs vb-nek, összességében pedig ötödször lesz házigazda (1998, 2006, 2011, 2019, 2027).