Fájó, de logikus döntés

Ádám András a következő idénytől már csak a lelátóról szurkolhat a Debreceni Egyetem alakulatának, ugyanis a sérülései miatt pontot tett a karrierje végére.

A DEAC férfi röplabdacsapata Ádám András nélkül vág neki a következő szezonnak. A harmincegy éves játékos kezét az utóbbi időben nem fogta Fortuna, hiszen rövid időn belül háromszor elszakadt az Achilles-ina, így úgy döntött, befejezi a pályafutását. Ádám pechszériája tavaly tavasszal kezdődött, aztán idén januárban és februárban is meg kellett operálni.

– Fodor Antal vezetőedzővel azt beszéltük, hogy három ilyen sérülés után nem célszerű folytatni a játékot. Azt érzem, hogy a felépülésemet követően nem tudnék olyan szinten röplabdázni, amit elvárnék magamtól, ezért is vonulok vissza.

Nagyon nehéz volt feldolgozni ezt az időszakot, a feleségem, Tóni bácsi (a DEAC vezetőedzője – a szerk.) és Hubicska Patrik barátom (egykori kulcsemberünk, aki jelenleg a Kaposvárban szerepel – a szerk.) tartotta bennem a lelket, nélkülük nem is tudom, mi lett volna velem.

Szerencsére jól halad a rehabilitációm, már az irányváltoztatások és a kitörések mennek, szeptember végén lehetek tökéletes állapotban. Hogy mit kaptam a sportágtól? Második osztályos voltam az általános iskolában, amikor megismerkedtem a röplabdával, és nyugodtan mondhatom, hogy céltudatos ember lettem miatta, hiszen bármit kitűzök magam elé, addig megyek, amíg el nem érem – nyilatkozta Ádám András.

A csupaszív játékos 2019-ben igazolt a gárdánkhoz, és az előző években rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodott.

Egy igazi család tagja lehettem, és itt nem csak a csapattársaimra, hanem a klub dolgozóira is gondolok, szerintem ilyen közeg nincs más egyesületnél. Szerencsére sok szép győzelmet arattunk az utóbbi szezonokban, több alkalommal nevesebb ellenfelet sikerült elkapnunk. Ki kell emelni a dunaújvárosi diadalunkat, amivel bebiztosítottuk a bennmaradást, ezt pedig alaposan megünnepeltük. Terveim szerint minden hazai bajnokira ellátogatok, emellett Tóni bácsival megállapodtunk abban is, hogy olykor a fiúkkal tréningezhetek, vagyis nem szakadok el tőlük teljesen, ami sokat jelent nekem – zárta mondandóját Ádám András.

BIRÓ ÁDÁM