Rossi elárulta, ki lesz a két csatárunk a portugálok ellen!

A labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának keddi nyitó mérkőzése, a Magyarország–Portugália találkozó előtt megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi, és az eseményen a mieink csapatkapitánya, Szalai Ádám is részt vett.

Szalai Ádám először a csapatkapitányi szerepről (kapcsolódva Christian Eriksen sajnálatos esetéhez, amikor a csapatkapitányi szerep Simon Kjaer esetében új oldaláról is megmutatkozott) és a motivációs beszédről kapott először kérdést.

„A csapatkapitány nem azért csapatkapitány, mert rajta van a karszalag, hanem mert úgy érzik, hogy segíthet a csapattársain. Ez az egyik legszebb dolog, hogy rajtam lehet a karszalag. Minden meccs előtt összejön a csapat, megfogalmazunk néhány gondolatot, de nem abban látom a csapatkapitány szerepét, hogy milyen beszédet mond, hanem hogy összekötő kapocs legyen a kapitány és a csapat között, és csapategységet teremtsen” – mondta Szalai.

Marco Rossit olasz kolléga az olaszok esélyeiről és saját útjáról kérdezte.

„Olaszország ott van a favoritok között – válaszolt Rossi. – A negyeddöntőig eljuthat, onnan pedig már apróságok döntenek. Roberto Mancini nagyon jó munkát végez. Mióta Magyarországra jöttem, megváltozott a karrierem. Az, hogy ide eljutottam, a futball nagyszínpadára, a játékosaimnak köszönhető. Remélem, hogy a lehető legjobban tudom képviselni ezt az országot.”

A Nemzeti Sport Marco Rossit is kérdezte arról, készül-e motivációs beszéddel, illetve hogy Sallai Roland bekerül-e a kezdőcsapatba az után, hogy izomfáradtság miatt a felkészülési találkozókon nem játszott.

„Szalai Ádámnak már most elmondhatom, benne lesz a kezdőben, és Sallai Roland is játszani fog, készen áll fizikailag. A motivációval nem kell már sokat foglalkozni, aki most nem lenne motivált, annak más sportágat kell választania. Már alig várjuk, hogy újra pályára lépjünk és képviseljük Magyarországot” – válaszolta Rossi.

Rossi a járványhelyzet, illetve Joao Cancelo pozitív vírustesztjéről elmondta, bízik benne, hogy a magyar válogatottnál nem lesz ilyen, ha mégis lenne, erre az esetre is van forgatókönyvük. A portugálok erényeivel kapcsolatban a csatársort emelte ki Rossi, illetve azt, hogy hosszú az ellenfél kispadja, sok variációs lehetősége van Fernando Santosnak.

Szalai Ádám a magyar válogatott Bundesliga-légiósairól is kapott kérdést.

„Gulácsi Pétert és Willi Orbánt senkinek sem kell bemutatni, és Sallai Roland is bizonyította ebben az idényben a képességeit, mindannyian remek formában vannak” – fogalmazott a csatár.

Szalai arról is beszélt, a meccsek előtt számára az a legfontosabb, hogy ki tudjon kapcsolni, nyugodt tudjon maradni, jól aludjon, pihenjen.

Rossit arról is kérdeztük, hogyan sikerült a felkészülés, mindenki megfelelő állapotban van-e.

„Mondhatjuk, hogy jól felkészültünk, de erre igazából a holnap esti meccs ad választ” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

Forrás nso.hu