Eriksen összeesett – újra kellett éleszteni, stabilizálták az állapotát

Megdöbbentő jelentek szemtanúi lehettünk a Dánia–Finnország Eb-mérkőzés első félidejének hajrájában. Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, a meccs félbeszakadt.

A Dánia–Finnország Eb-meccs 43. percében a dánok középpályása, Christian Eriksen összeesett a pályán. Nem volt ellenfél a közelében, furcsán mozgott és hirtelen arccal előre összeesett, amikor éppen labdát kapott. Egy pillanatra látszott, fennakadtak a szemei. A berohanó orvosi stáb a pályán láthatóan szívmasszást alkalmazott. Paravánnal vették körbe Eriksent, az életéért kellett küzdeni.

A mérkőzés félbeszakadt (hivatalosan orvosi vészhelyzet miatt). Egyelőre találgatásokat olvasni a különböző fórumokon arról, hogy nem folytatódik a meccs, de az UEFA még nem adott hivatalos tájékoztatást erről.

Eriksen állapotát stabilizálták, úgy szállították el a stadionból. Készült olyan kép is, amikor levitték a pályáról, melyen már felemelte a fejét és a kezét is.

Az UEFA közben tweetelt: 19.45-re ígérnek tájékoztatást a történtekről, a folytatásról, de azt is hozzáteszik, a játékos állapotát stabilizálták, kórházba szállították. Utóbbit a dán szövetség is megerősítette, hozzátéve, hogy Eriksenre további vizsgálatok várnak. 

Friss hír, hogy az angol szövetség lemondta a tervezett sajtóeseményeit, mint ismert Eriksen 2013 és 2020 között futballozott az angol Tottenhamben, Harray Kane-nel kimondottan jóbarátok.

A lelátókon maradt szurkolók a dánok középpályását éltetik. A finnektől jön a "Christian", a dánoktól az "Eriksen".


A dán szövetség tweetelt: 20.30 órától jön a folytatás!