Nemzetközi Úszóliga: bevezetik a draftot

Nemzetközi Úszóligában (ISL) bevezetik a draftot, az észak-amerikai profiligákból ismert játékosbörzét.

Az ISL pénteki sajtóközleménye szerint a draft radikálisan megváltoztatja az úszók kiválasztási folyamatát, ezzel is elősegítve, hogy még szorosabb verseny alakuljon ki a harmadik szezonban.
    

Az előző két idényben a csapatok egyéni megállapodások szerint igazolták le versenyzőiket, mostantól viszont a börze nyitva áll majd a világ minden úszója előtt, aki teljesíti a szintidőt. Az alacsonyabban jegyzett csapatok elsőbbséget élveznek a kiválasztásnál, hogy erősebb pozícióból induljanak a következő szezonnak.Az idei szezonban minden menedzser maximum 36 úszóból álló csapatot állíthat össze.
    

Hosszú Katinka, a liga egyik nagykövete, valamint az Iron csapat tulajdonosa és csapatkapitánya fontos mérföldkőnek tekinti ezt az újítást a liga életében. Mint mondta, az ISL a tradicionálisan egyéni sportágnak számító úszásból izgalmas csapatsportágat formált, a draft bevezetésével pedig szorosabb versenyhelyzet teremt a csapatok között, ezáltal még izgalmasabbá válik a sorozat.
    

Az ISL szervezői március 25-én jelentették be, hogy idén augusztustól a harmadik szezonnal folytatódik a versenysorozat, amelyben a tíz résztvevő együttes augusztus végétől az alapszakasz során hat héten keresztül - akárcsak tavaly, a Duna Arénában - egy helyszínen méri össze erejét. A rájátszás novemberben, a legjobb nyolc csapat részvételével zajlik majd, a négycsapatos nagydöntőt pedig decemberben rendezik meg.