Szombaton és vasárnap a Brassó ellen lép pályára a DEAC jégkorongcsapata

Az Erste Liga elődöntőjében a Brassóval játszik a fináléért a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata.

A négy győzelemig tartó párharc első két mérkőzését kedden és szerdán rendezték Erdélyben, és a debreceniek parádés teljesítménnyel mindkét találkozót megnyerték. Most következik két hazai meccs, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek 14.05-ös kezdéssel a Debreceni Jégcsarnokban, és az M4 Sport mindkét alkalommal élőben közvetít. Amennyiben ismét sikerrel jár a DEAC, úgy söpréssel kerülhet a döntőbe. „Brassóban két igazán remek playoff-meccset játszottunk, nagyon örülök, hogy mindkét találkozót meg tudtunk nyerni. Most hazai meccsek következnek, és mindent megteszünk azért, hogy jól játsszunk és győzzünk. Úgy gondolom, hogy ellenfelünk valóban kiváló csapat, meglátjuk, mi történik majd Debrecenben” – vélekedett a klubhonlapnak David Musial, a DEAC szakvezetője.
 

Kép forrása: deac.hu