„Hiányozni fognak a szurkolóink”

Kondás Elemér vezetőedző tudja, nyerni kell szerdán a Szentlőrinc ellen.

A zárt kapuk ellenére pörög a Merkantil Bank Liga programja, a vasárnapi, csákvári 1-1 után szerdán 18 órakor a Szentlőrinc ellen lép pályára a Loki a Nagyerdei Stadionban. Kondás Elemér vezetőedző abban bízik, hogy a legutóbbi bajnokin elkövetett hibák szerdán nem jellemzik majd a DVSC játékát.

– Csákváron sokat volt nálunk a labda, de nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyit szerettünk volna, amikor meg volt lehetőségünk, nem voltunk elég pontosak. Ennek ellenére sikerült kiegyenlítenünk, miután Gróf Dávid megfogta a 11-est. Csak mellékesen jegyzem meg, az a büntető elég véleményes volt, ráadásul kezezésért nekünk is járt volna egy. Ezzel együtt egyértelmű, hogy védekezésben is követtünk el olyan hibákat, amilyenek nem szabad, ezen mindenképpen javítani kell – nyilatkozta a dvsc.hu-nak a Loki trénere, aki a következő ellenfélről, a Szentlőrincről is beszélt.

– A Szentlőrinc újonc csapat, de masszív gárda, ismert játékosokkal a soraiban. Ellenünk mindenki az élete meccsét játssza, erre számítok ezúttal is. Nekünk nyernünk kell, nem lehet más a célunk. Azt fontosnak tartom elmondani, hogy szurkolók nélkül nehéz futballozni, nagyon hiányoznak a drukkereink. Ilyen szurkolótáborral a hátunk mögött egyértelműen számunkra a legnagyobb hátrány a mezőnyben a zárt kapus rendszer – mondta Kondás Elemér.

A kezdőcsapat több helyen is változhat a vasárnapihoz képest, pláne, hogy Bárány Donát megsérült Csákváron, rá szinte biztosan nem számíthat a szakmai stáb.

 

Forrás: dvsc.hu