30Y – NAGYERDEI VÍZTORONY, MÁJUS 10. PÉNTEK, 19 óra (VENDÉG: VERŐKÖLTŐ)

A 30Y lassan az egyik legrégibb, folyamatosan működő alter-rock zenekar hazánkban. E sorok írója sok-sok évvel ezelőtt látta őket, amikor talán a Kispál és a Borz előtt játszottak a Lovardában. A nézőtéren akkor még alig lézengtek páran, bizony, ez alapján nem volt borítékolható az, hogy ilyen népszerűségre tesznek majd szert.

Beck Zoltán az egyik legkarizmatikusabb előadóvá nőtte ki magát az évek során. Lehet, hogy ő áll a színpad közepén, de ez a banda igazi alkotóközösségként működik, melyben mindenkinek megvan a szerepe. Testvére, Zaza ül a dobok mögött, aki az egyik legegyedibb dobosként viszi hátán a produkciót. Varga Ádám a basszusgitáros poszton és Sárközy Zoltán – alias Papa – billentyűsként egészítik ki azt a zenei univerzumot, ami csakis rájuk jellemző. Kezdetben sokan rájuk sütötték, hogy nagyon érződik dalaikon a Kispál-hatás, mára azonban levetkőzték vagy mondjuk inkább kinőtték azokat a zenei hatásokat, melyek induló bandaként jellemezték őket.

Legújabb albumuk, az X olyan súlyos társadalmi látleletet nyújt, mellyel messze túlmutat a hagyományos popszámok keretein. Persze a 30Y-t soha nem is tekinthettük amolyan átlagos slágerzenekarnak, még annak ellenére sem, hogy igenis vannak közönséggel együtténeklős, fülbemászó dalaik. Az egyórás lemez nem engedi a megúszós, „szöszmötölök kicsit, addig meg szóljon valami a háttérben” jellegű zenehallgatást. Oda kell rá figyelni, hagyni kell, hogy beszippantson, el kell benne merülni. Arra, hogy ezek a furcsa, nem mindennapi hangszereléssel tálalt szerzemények hogyan bomlanak ki és hatnak élőben, fény derül majd ezen az estén.

Az est vendége a különleges nevű Verőköltő lesz. (Nyilván mindenkinek beugrik a jól ismert bogár, a verőköltő bodobács. Akinek nem, keressen rá!) Itt azonban valami másról van szó. A már-már költői igényességgel megírt szövegeket éneklő zenekar dalaiban felidézi a múlt század nyolcvanas éveinek melankolikus alternatív zenéinek hangulatát. Megszólalásukra is az akkori idők kicsit koszos, tudatosan (?) bizonytalan, sete-suta attitűdje jellemző. Lágyság és nyers dinamika, kéz a kézben némi elektronikus prüntyögéssel. A csapat tagjai: Gressai Ferdinánd – ének, gitár, Gressai Mánuel – dob, vokál, Kása Márton – gitár, szinti, Kocsis Szilveszter – basszusgitár, vokál, Vermes Ráhel Csenge – szinti, vokál.

Koncepciózus szemléletükre jó példa, hogy ha első négy nagylemezük borítóit összeillesztjük, egy képet kapunk. A címeket olvasva pedig sajátos hangulatú verset olvashatunk:  „én előttem – későbe ér – féltve őrzött – eltévelyedés”. 

Az art-rock szerelmeseinek ajánljuk elsősorban ezt az estét, de ne essen kétségbe az sem, aki csak pörögni akar egy jót. Rajta!

-bigtom-