Élmezőnyben menetelnek a fekete-fehérek

Immár a Loki-legenda, Sándor Tamás három év utáni leköszönése után az egykori DEAC-játékos Urbin Péter vezetésével teljesítenek szolgálatot a DEAC labdarúgói az NB. III Északkeleti csoportjában. A tavaly bronzéremmel záró egyetemi alakulat korántsem panaszkodhat az idei szereplést illetően sem.

Bár a fekete-fehéreknek a két imponáló, továbbjutást érő győzelem után nem sikerült a Kozármisleny ellen is diadalmaskodnia, így búcsúzott a Magyar Kupa sorozatától, a bajnoki idény tabelláján az élmezőnyben menetelnek az egyetemiek.Több rutinos játékos is a DEAC alakulatát erősíti, többek között az egykori lokista védő, Korhut Mihály, Bényei Balázs, a középső harmad tehetsége, ifjabb Sándor Tamás, vagy épp a támadó Oliver Tochukwu.
 
A csapat mérlege eddig 4 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség. A szezon július utolsó hétvégéjén indult a Debreceni Egyetem számára, fekete-fehér rangadóval, ugyanis az egykor szebb időket megélt Salgótarjáni BTC látogatott a Dóczy József utcára, majd rögtön pontot is rabolt.
 
A folytatásban még várni kellett az első bajnoki győzelemre, ám a Monostorpályi ellen rögtön meglett az első örömteli eredmény, amely kupa továbbjutást eredményezett. Ez láthatóan beindított valamit a cívisvárosiaknál, hiszen meggyőző játékkal, szervezett futballal kezdtek szárnyalni, sorban érkeztek a pontok, miután a kupa sikert, bajnoki győzelem követte az Újpest második számú gárdája ellenében.
 
 
Mindeközben kiütéssel búcsúztatta Urbin Péter legénysége a Hatvant is a Magyar Kupából, és egészen szeptember közepéig nem akadt olyan tagja a mezőnynek, amely felül tudott volna kerekedni a DEAC alakulatán. Aztán megérkezett a Kozármisleny, és a látványos kupaszereplés befejeződött. Sajnos az ötmeccses bajnoki veretlenségi sorozat is, hiszen a DE sportcampusán a kieső helyen álló Tiszafüred meglepetésre nem hagyta érvényesülni a DEAC akaratát, és 2-0-s idegenbeli győzelmével hazavitte a három bajnoki pontot.
 
Ami a közelmúltat illeti, október 1-jén keleti derbivel folytatta az egyetemi csapat, hiszen a DVTK II otthonában tett látogatást, majd hozott haza három bajnoki pontot 4-1-es diadalával. Az újabb hazai bajnoki aztán keserédessé tette a kiütéses miskolci győzelmet, hiszen a Putnok ugyancsak 4-1-es sikerrel abszolválta a debreceni összecsapást. Október végén pedig érkezik a debreceni rangadó, amikor a DVSC II lesz az ellenfél.
 
A DEAC jelenleg a tabella ötödik helyével büszkélkedhet, rögtön a cívisvárosi piros-fehérek mögött. A feljutóhelyen, tehát a lista élén a Putnok áll, az ezüst pozíció aktuálisan a Cigándé, míg a Kisvárda II áll a jelenlegi dobogó harmadik fokán.
 
Barna Marci