Győzelem a rangadón, egyetemi szurkolóhaddal

A Debreceni Vasutas labdarúgócsapata vasárnap este derbit vívott a Nagyerdőn. Az ellenfél a tavalyi szezon meglepetéscsapata, az ezüstérmes Kecskemét volt. A DVSC 2-0-ra nyert, a Debreceni Egyetem szektorai pedig megteltek az egyetem polgáraival.

Több mint négy és félezer szurkoló látogatott ki a Nagyerdei Stadionba vasárnap este, hogy megnézze a Loki újabb hazai összecsapását. Valóságos rangadó volt ez, hiszen az élmezőny két vágtató gárdája csapott össze.
 
A meccs azonban egyetemi szempontból is kifejezetten jelentős volt, hiszen a Gólyatáborra, illetve a tanévkezdésre való tekintettel a DE polgárai igazán kedvezményes, 100 forintos áron vásárolhattak jegyet a D7-D8 egyetemi szektorokba.
 
Több száz hallgató érkezett ezekre a lelátórészekre, hogy együtt szurkoljanak a Lokomotív győzelméért. Ami azt illeti, az első félidőben mutatott játék sem debreceni, sem vendégoldalról nem volt meggyőző. A felek pontatlanul játszottak, csupán egy-két ziccerre futotta, amelyekből gól nem született.
 
 
A második félidőben aztán jött a fordulat, amikor szűk negyedóra elteltével Stefan Loncar helyezte pontosan a labdát a lilák hálójába, majd néhány perccel később Kusnyír Erik szólót követően talált a kapuba. A megélénkült játékot a közönség vastapssal fogadta, az egyetemi szektor hangjára sem lehetett panasz, annál is inkább nem, hogy gyakorlatilag közvetlenül a vendégszektor mellett helyezkedett el.
 
A lefújást követően pedig következett az ünneplés, hiszen a Vasutas megtartotta kétgólos vezetését, nem engedett a KTE nyomásának és 2-0-ra megnyerte a rangadót.
 
BM., fotó: Derencsényi István/DVSC