Vágjuk a centit!
-
Egyetemi Élet
- 2023.05.25.
Azok számára, akik értetlenül állnak a cím előtt, máris elmondjuk, mire utalunk. Amikor még volt sorkatonai szolgálat Magyarországon, az idejüket kényszerűen benn töltő fiatalok alig várták, hogy leszerelhessenek és visszatérhessenek a civil életbe. Az utolsó félévben sokan egy mérőszalagot tartottak maguknál, amiből mindennap levágtak egyet-egyet, s a centi – értelemszerűen akkor fogyott el, amikor a katona immár nem volt katona többé.
Így vagyunk mi a Campus Fesztivállal, már vágjuk a centit és alig bírjuk kivárni a július 19-i kezdést.
Mindenekelőtt kifejezzük örömünket, hogy sztárfellépőként Parov Stelar is ellátogat Debrecenbe. Ő nem először jár itt, adódott már alkalma korábban is megtáncoltatni a cívisváros lakóit. Persze mi, akik nem először hallunk róla, tudjuk, hogy szlávos hangzású művészneve becsapós, hiszen az osztrák DJ-t valójában Marcus Füredernek hívják. Lássuk be, ki kapná fel a fejét Marcus Füreder nevére, ugye, hogy sokkal egzotikusabban hangzik az, hogy Parov Stelar?
Az 1974-es születésű művész a kilencvenes években főként éjszakai szórakozóhelyeken tett fel menő zenéket, majd a 2000-es évek beköszöntével szintet lépett. Saját zenéit kezdte játszani, saját zenekarral. A hagyományos dzsessz és az elektronika keverésével sajátos ízű mixet hozott össze, az általa kotyvasztott electro swing egyre népszerűbb képviselőjeként járja évek óta a világot.
Megszámlálhatatlan lemez, kiadvány, együttműködés után a nagyerdő árnyas fái alatt nyomja majd a talpalávalót. Aki ott lesz, táncolhat, aki nem jön, lemarad.
Egy angol csapat is feltűnt a fellépők névsorában, a Kerala Dust. Nem igazán ismertük őket eddig, honlapjuk tanúsága szerint: „A Kerala Dust 2016-ban alakult Londonban. A CAN, a The Velvet Underground és Tom Waits dalain nőttek fel, miközben éjszakai klubokban töltöttek ködös reggeleket, zenéjükben egyesítik a pszichedelikus rock, a blues és a techno eltérő hatásait.” Nos, ha ilyen zenei hatásokból táplálkoznak, már nem lehetnek rosszak.
Egyáltalán, már az is üdítő, hogy a fent említett előadókat, zenekarokat ismerik. A pop-rock egyre gyorsabban változó és pörgő világában bizony egyre halványodik a hatvanas-hetvenes évek ikonikus zenészeinek emléke. Még jó, hogy időről-időre felbukkannak új és fiatal arcok, akik az ő munkásságukból merítenek inspirációt, ily módon egy kicsit újra felfedezve, reflektorfénybe állítva őket.
Hogy egy régi magyar alternatív nagyágyú is szóba kerüljön, itt lesz a Sziámi and Friends nevű formáció is. Müller Péter, aki akkor még nem bigyesztette nevéhez a Sziámit, a múlt század nyolcvanas éveiben virágkorát élő underground vonal jeles képviselőjeként indult. Az eredetileg csupán pár hónapig működő URH zenekar frontembereként olyan szövegekkel rukkolt elő, melyek igencsak csípték az akkori hatalom szemét. A rá jellemző szemtelen és csipkelődő attitűdöt tovább vitte a mára már legendássá vált Kontroll Csoportba, majd a Sziámi nevű formációba.
Lévén idősebb, mint akkori zenésztársai, olyanfajta érettség jellemezte egyre furmányosabb és ötletesebb szövegeit, mely nem nagyon bukkant fel másoknál. Kanyargós pályája során írt musicalt, rendezett Opera Fesztivált Miskolcon és nem mellesleg lelkes társaival együtt létrehozta a Diáksziget fesztivált, mely mára Európa egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát.
Mostanában azzal került be a hírekbe, hogy szerepet vállalt a Petőfi Zenei Tanácsban, de igazi eleme továbbra is a színpad. Azt bízvást mondhatjuk, hogy ő a legtermékenyebb hazai alkotók egyike, szerintünk nagyjából óránként ír egy új dalszöveget.
Szövegei egy részét pedig nem mással, mint Bérczesi Róberttel zenésíttette meg, akinek Hiperkarma néven futó csapata szintén jön a Campusra. Robi bejárt már ungot-berket, volt fenn és lenn is pályafutása során. A Hiperkarma nem is mindig működött, először épp egy debreceni koncertjük után oszlottak fel, majd utána még többször is kényszerpihenőn voltak frontemberük miatt.
Jöttek és mentek is zenészek Robi körül, aki mostanra – úgy tűnik – végleg letette voksát a józan ész és a józan élet mellett. Mondhatjuk, hogy ő is élete legproduktívabb szakaszában van éppen, egymást követik saját zenéi, sőt most már angolul is publikál dalokat. Legutóbb pedig Molnár Tamás oldalán tűnt fel a Nélkülem című dalban. Határ a csillagos ég, ahogy mondani szokás, reméljük nálunk is felcsendülnek majd régi, ismert Hiperkarma dalok az újabbak mellett.
Nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy nem kisebb arcot üdvözölhetünk a fellépők között, mint Bródy Jánost. Esetében nem túlzás azt állítani, hogy nélküle nem létezne magyar nyelvű pop-rockzene. Ő az, aki sok évvel ezelőtt Szörényi Leventével és az Illés zenekarral lefektette a műfaj alapjait itthon.
Nyilván nagyban hatott rájuk az akkor beatnek nevezett muzsika számos jeles nyugati előadója is, de ők voltak az elsők, akik magyar népzenei hatásokat tudtak ízlésesen ötvözni az akkor modernnek számító hangzásokkal. Bródy pályafutása során többször összetűzésbe került a regnáló hatalommal, orrára koppintottak párszor. Végső soron a rendfenntartó erők által mesterségesen gerjesztett folyamatoknak köszönhető az is, hogy a progresszív, haladó Illés zenekar annak idején feloszlott, átadva helyét a sokkal simulékonyabb hangot megütő Fonográfnak.
Bródy azonban még megszelidített formában is be-beszólt, pellengérre állított visszásságokat, ügyesen lavírozva a cenzúra által kijelölt szűk keretek között. Nem is lett – sok egykori zenészkollégájával ellentétben – amolyan kirakatember mára. Fiatalokból álló csapata élén most a Campuson mondhatja el dalokba öntött véleményét a mai világról.
Most már aztán elég, ejtsünk szót friss, fiatal tehetségekről is! A Damara a tavalyi év egyik nagy felfedezettje. Velük kapcsolatban az az érdekesség, hogy az énekesnő, Agata Angilella édesanyja debreceni és maga is énekelt a kilencvenes években egy helyi alternatív csapatban. Úgy tűnik, hogy húszas évei elején járó lánya mára túlnőtt rajta ismertségben, de nem baj ez, tudjuk, hogy a fiataloké a jövő blabla…
A Damara névre keresztelt formáció turkish indie-t játszik, jelentsen is ez bármit. Gyanítjuk, hogy e műfaji meghatározás csupán fricska azoknak, akik szeretnek mindent szigorú kategóriákba szorítani. Zenéjükben fellelhetők dzsessz és folkelemek éppúgy, mint finom utalások a nem is olyan régmúlt alter-cuccaira. Annak ellenére, hogy még szinte most alakultak, már két nagylemezt is kihoztak. 2021-ben jelent meg a Keresem a helyem, idén pedig a Fény és Boogie.
Míg az első tökéletesen kifejezi egy kezdő zenekar helyzetét, a második már egy magára talált, kellően játékos, ugyanakkor kicsit pimasz, szemtelen bandára utal. Ezen az albumon már kikristályosodik az a koncepció, amely remekül illeszkedik sok friss, élő zenét játszó hazai produkció által tökélyre vitt vonalba. Az Ivan and the Parazol vagy a Carson Coma fémjelezte retró-vonal jól áll a Damarának is, kérdés, merre viszik tovább azt, amit elkezdtek. Adjunk nekik egy esélyt, garantáltan jól fogunk szórakozni.
Tagadhatatlan, hogy napjaink popzenéjében őrségváltás zajlik. Egymás után tűnnek fel pofátlanul fiatal előadók, akik pont annyit merítenek elődeik munkáiból, amennyit kell, de látványosan a maguk útját járják. Sokan közülük a rap és hip-hop által kijelölt ösvényekről indulva feszegetik határaikat. Persze a választott műfaj önmagában még nem garancia a sikerre, a tehetség és szorgalom itt is elengedhetetlen.
Nincs egy éve, hogy a szélesebb közönség fülét megütötte a Pogány Induló valamelyik pogány indulója, de a név mögött rejtőző szegedi srác, Szirmai Marcell máris a hazai szcéna egyik legnagyobb ígéretének számít. Tizenhét évével nem mondhatjuk, hogy idős lenne, de szövegei meglepő érettségről és élettapasztalatról árulkodnak. Lehet, hogy visszatérnek azok az idők, amikor fiatalok játszották az alapjában véve fiataloknak szóló üzenetekkel bíró zenéket? Marcell mindenesetre produkált már pár instant slágert, mire idén kihozta első lemezét Megáll az idő címmel.
Szókimondó, helyenként tényleg durva, ám kétségkívül őszinte szövegei messze túlmutatnak itthoni elődei munkáin, csak bízhatunk abban, hogy idővel kiteljesítheti azt, amit elkezdett csinálni. Most még az út elején áll, érdemes meghallgatni műsorát a Campuson, hogy aztán később dicsekedhessünk vele: „Lám, lám, én már akkor megmondtam, hogy nem semmi a srác…”
Legyen ennyi mára, ne másszunk a fára, mert leesünk. Legközelebb is belesünk a fellépők névsorába, addig is készüljünk intenzív zenehallgatással a Campus Fesztiválra! Rajta!
Csombordi Árpád
