Egy este a tudásért

A Kutatók Éjszakája nem csupán egy program, amely során előadásokat hallgathatnak a középiskolások, egyetemisták. Amikor országosan az egyetemek és az egyetemekhez kötődő intézmények kapui megnyílnak, az oda érkezők maguk is részesévé válnak a kutatásnak, a színtiszta, legtöbbször mégis kifejezetten szórakoztató és élményszerű tudományos életnek.

Ezúttal szeptember 30-ára esett az az este, amikor újból középiskolásokkal telt meg a DE főépülete. No, nem a szokásos, hétköznapi tanórai keretek között vehettek részt a számtalan élményt és lehetőséget kínáló kutatói előadásokon. Annál sokkal mozgalmasabb és interaktívabb, amit az egyetem ad. S, hogy miket is takar ez pontosan?
 
 
A Debreceni Egyetem különböző intézetei, tanszékei a maguk szakterületének megfelelő tematikával, hangsúlyozottan interaktív előadásokkal, prezentációkkal várják az ifjú kutatókat, hogy maguk is kipróbálják, milyen a felsőoktatás „követelményrendszere”, témája, az egyetemi élet, mindez pedig hogyan használható fel eredményesen a hétköznapi életben. A programok már késő délután elkezdődtek és egészen késő estig, éjszakáig tartottak, a cívisvárosi egyetemi campusok valamennyi pontján.
 
 
A Díszudvaron többek között táncházon vehettek részt a legaktívabbak, a jogászok perszimulációt, bírósági tárgyaláson való „részvétel” lehetőségét kínálták például. Idén is kifejezetten sokakat érdekelt a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, mondhatni, múltat-jelent-jövőt összekötő produktuma. Olyan kérdésekre, problémafelvetésekre is választ kaptak a középiskolások, – olykor egész osztályok tértek be – mint az internetes mémhasználat, a médiamanipuláció, a mémek és történelmi kontextusuk időtállósága, vagy épp a történelmet, hazánk múltját meghatározó táncház-mozgalom jelentése és jellege, amelyet a már említett néptánc-oktatáson akár ki is próbálhattak azok, akiket megragadott Énekes András Előd, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék munkatársának folk-kulturális prezentációja.
 
 
A Kutatók Éjszakája kétségtelenül szükség- és időszerű, hogy beszéljünk róla és a feltörekvő, leendő egyetemista generációt a tudomány – legyen az bölcsészet, vagy épp természet – közelébe juttassuk. Megismertessük egyetemista utódainkkal, miként válhat valaki médiaszakemberré, ügyésszé, laborvezető professzorrá, mérnökké.
 
A felsőoktatás Debrecenben országos hírén túl nemzetközi színvonalú, a világ számos pontjáról érkeznek a cívisvárosba, hogy az egyetemen tanulhassanak, a Kutatók Éjszakája pedig méltó reprezentációja az intézményben zajló munkának, oktatásnak, kutatásnak. Annál időtállóbb tudásanyagot ad a rendezvény, hogy nem csupán a jelen tudományterületeivel ismerkedhetnek meg a leendő hallgatók, hanem a történelmi tudományos mérföldkövekkel is találkozhatnak a rendezvényen, amelyre városunk egyeteme rendre több száz kísérlettel készül, hogy elkápráztassa közönségét, és meggyőzze arról, jó egyetemistának, így kutatónak lenni.
 
Barna Marci, fotó: szerző, hirek.unideb.hu