yoUDay, a beváltott igéretek showja

A yoUDay arénabulija immár talán jóval több, mint évnyitó show. Valóságos közösségkovácsoló este. Ezt ezúttal is bizonyították a szervezők, hiszen húszezer vendég előtt léptek színpadra a legnagyobb hazai sztárok, akik a jelenlegi slágerlisták élén állnak, illetve a hazai rocklegendák közé tartoznak.

Végeláthatatlan sorok, izgatott egyetemisták, ismerős dallamok hallatszanak a Víztoronyból, még ismerősebb zenei felhozatal szűrődik ki a stadion kapuin – nagyjából így tudnám körülírni, mi fogadott, amikor végre megérkeztünk szeptember 14-én, szerdán a Nagyerdő szívébe. A környéket igazi egyetemi hangulat járta át késő délután. Habár a belváros már korán, 15 óra körül a Debreceni Egyetem ifjú polgáraival volt tele, az igazi yoUDay-feeling a Nagyerdei Stadion parkjába érkezéskor járt át bennünket.
 
Nem is kellett sokat várni, hogy a küzdőtérre érkezzünk, majd az egyetem vezetőségének köszöntői, így Kossa György fenntartó alapítványi kuratóriumi elnök, Bács Zoltán kancellár, Barcsa Lajos alpolgármester és Csont István, a DE Hallgatói Önkormányzat elnöke megnyitóbeszédét követően a zenéé volt a főszerep.
 
Bájos táncoshölgyek kíséretében ragadtak mikrofont az egyedülálló látványelemekkel díszített színpadon az énekesek. Találkoztunk a Feeling Táncstúdióval, az oDEon nemzetközi társulatával, a Piruett Táncstúdióval, az R&B Dance – Hip Hop Tánciskola koreográfiáival, amelyek utánozhatatlan környezetet teremtettek az ismert daloknak.
 
 
Viszont a kérdést már nem egy irányból hallottam: mégis, mitől több ez, mint egy puszta látványos koncert este? A válasz egyszerű. Együtt ünnepel a Debreceni Egyetem több ezer polgára. Együtt a Carson Comával, Radics Gigivel, Szirota Jenniferrel, Sári Évivel, Gábor Bettiékkel…és Azahriahval, DESH-el, no, meg persze a blues-rock hazai koronázatlan királyával, Horváth Károllyal, vagyis Charlieval. Olyan pillanatokban válik teljessé az egyetemi élet, amikor megfér egymás mellett a Bella Ciao!, a Pullup, az Immunissá válunk, meg a Könnyű álmot hozzon az éj.
 
 
Hiába csak délután kezdődnek a felvezető események a Víztoronyban, az egész napot egyetemi hangulat járja át, amikor pedig délután elérkezik a rendkívüli tanszünet ideje, együtt lép ki feszes, órai környezetéből valamennyi bulizó és keresi társait, hogy együtt legyenek részesei az egész estés élménynek. Mindez így történt most is.
 
A feledhetetlen koncerteken túl bemutatkozott Debrecennek a fekete-fehér sikerklub, a DEAC, majd felcsendült a Loki-induló, amelyre a DVSC focistái vonultak be. A hazai könnyűzenei élvonal már említett, kiváló képviselői pedig váltották egymást a pódiumon, hogy a húszezres publikummal együtt énekeljenek.
 
 
Előkerültek a vakuk is, a bulis pillanatok időnként lírai szövegekkel és dallamokkal keveredtek. Majd a parádés felhozatalt sikerült még egy lélegzetelállító lézershow-val kiegészíteni, hogy ne csak a fül számára legyen feledhetetlen élmény a 2022-es yoUDay, hanem a vizualitás szerelmesei is utánozhatatlan tapasztalattal gazdagodjanak. A buli pedig a cívisvárosiak számára jól ismert Gábor Bettiék koncertjével vált teljessé.
 
Apropó, buli. Nem is a yoUDay volna, ha este befejeződne a stadionban elhangzó utolsó dallal. Ha pedig szerda, akkor bizony az egyetem szokásos partija, a Campus Party. Ezúttal rendkívüli formában vehettünk részt rajta, hiszen egy éjszakára egyfajta „egyetemnapi” afterré lépett elő, ahol a keverőpult mögött Andro lépett fel.
 
Az egész pedig az volt, amire számítottunk. Így együtt olyan felemelő és intenzív élmény volt, mint amikor a hűtőből előkerül egy Jég dupla whiskyvel… pont mint egy tökéletesen beváltott ígéret.
 
Barna Marci, fotó: www.unideb.hu/hirek