Gólyatábor: mint egy fesztivál

Befejeződött a Debreceni Egyetem 2022-es Gólyatábora, amelyet két turnusban, augusztus 22-től 26-ig, majd 29-től szeptember 2-ig rendezett meg a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat, illetve a kari HÖK-ök.

„Az egyetemek közül kétségtelenül itt a legszorosabb a közösségi élet. Nincsenek külön kari gólyatáborok, csupán két turnus és karok együtt. Ez olyan, mint egy kisebb vidéki fesztivál.”
 
Aligha kellene méltóbb bevezető a 2022-es DEHÖK Gólyatábor értékelőjéhez, mint a neves lemezlovas, dalszerző Pixa szavai. Két hét, több ezer frissen érkezett hallgató, mindössze néhány órányi alvás és milliónyi, élmény, tapasztalat, tanulság – mindez kötöttségek nélkül, az egyetem közösségében.
 
A két turnus menetrendje alapvetően egészen hasonló volt, mind struktúrájában, mind pedig a meghívott vendégek tekintetében. No, persze azt korántsem mondhatjuk, hogy ugyanolyan lett volna mindkettő. Elsőként az Állam- és Jogtudományi, Általános Orvostudományi, Egészségügyi, Fogorvostudományi, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai, Gyógyszerésztudományi, Műszaki, Népegészségügyi, Természettudományi és Technológiai, illetve Zeneművészeti Karok ünnepelték meg gólyáikat, őket pedig a Bölcsészettudományi, Informatikai, Gazdaságtudományi, illetve Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar követte a kollégiumi szobákban.
 
 
A DEHÖK Gólyatábort szokásosan a Főépület mögötti „kolitéren” rendezték, itt álltak a pavilonok, a kiszolgálólétesítmények, mint lángosos, italpult, fotósarok a DE GT címszó virágokkal borított betűivel, és természetesen itt kapott helyet a híres nagysátor is, amelynek színpadán minden este neves magyar könnyűzenei előadók adták a ritmust.
 
A fák alatt, a nagysátor mellett függőágyak lengtek, biztosítva a jogosan járó kényelmet a feladatokat kiválóan végző, lelkes gólyáknak a programok közötti szabadidőben. Ott persze nem csupán pihenni lehetett, hanem beszélgetni, amelyek során jobban megismerték egymást a csapatok és a tagok is igazán összekovácsolódhattak.
 
Az idei gólyatábor egy kicsit más volt az előző évekhez képest. Végre nem kellett a korlátozások súlyos terhét cipelni, igazán otthon lehettünk az egyetemen, és minden percben egymásra figyelhettünk. Természetesen a bulin kívül jutott idő az egyetemi kérdések megválaszolására is, a beiratkozásra, vagy épp a tárgyak felvételére, a harcra a szabválokért, tesitárgyakért. Az első turnus többek között olyan feledhetetlen kihívásokat is magában rejtett, mint az éjszakai túra, amelynek állomásai között magával a Jägermeister világával találkoztak az adott állomásra érkező gólyák, a turnus egyik szervezője, a márka képviselője pedig prezentálta az 56 féle gyógynövényből készült italkülönlegességet.
 
 
Természetesen nem maradt el az első turnus augusztus 25-i pazar tűzijátéka sem, amely nemzeti ünnepi fényshowhoz is méltó lett volna. Ezúttal is a kedd éjszaka egyik sztárját, Pixát idézném, miként vélekedik a gólyatábor jelentőségéről:
 
„Ez egy nagyon jó közösségépítő jellegű esemény. Ha a zenémmel mosolyt tudok csalni, fényt, derűt a gólyák szemébe, akkor erre az eseményre egész évben emlékezni fognak és ez nekem is egy hálás küldetés. Ha év közben visszatérek, eszükbe jut majd a tábor egésze, nem csupán az én koncertem, így pedig akár életre szóló élmény maradhat ez az egy hét.”
 
Mindez pedig aligha esett másképp a második turnusban, amikor a BTK – IK, GTK – MÉK gólyái, csapatvezetői, képviselői csaptak össze egymással a különböző ügyességi megmérettetéseken. A hétfői Ismerkedős est címmel meghirdetett programon máris tojást törtek a homlokukon a legbátrabbak, megmutathatták, milyen gyorsan isznak meg egy pohár frissítő fröccsöt, vagy épp milyen hamar guggolnak le, ha kedvenc slágerük elhallgat.
 
A keddet illetően a szokásos beiratkozási nap kiemelendő, hiszen ez a frissen érkező egyetemisták egyik legfontosabb lépése a diplomához vezető úton. Az Éjszakai túra során pedig a különböző állomásokon rájuk váró feladatok közben megismerhetik azt a campust, amely évekig az életük feledhetetlen és élményekben gazdag része lesz majd. Akárcsak az egyetem sportcsapata a DEAC, amely immár évek óta visszatérő vendége a DEHÖK Gólyatábornak, az új hallgatók pedig augusztus 31-én, szerdán nem csupán megismerkedtek a fekete-fehér gárdával, de szurkoltak is nekik.
 
 
A lelátó megtelt, zengett a Dóczy utcai aréna: a DEAC pedig 3-0 arányban legyőzte a Sényőt az NB III-as bajnokin, ahol csaknem ezerkétszáz egyetemista szurkolt a Debreceni Egyetem focistáinak. No, de hogyan kapcsolódhat egy futballmeccshez a latinos csípő, latin ritmus, vagy Shakira? A gólyatáborban ez is megtörténhetett, a BTK – IK tematikus estjén ugyanis a déli, egzotikus, latin hangulat uralkodott a tüzesre forrósodott szívek, táncoslábak, csípők között.
 
Az időjárás azonban nem mindig kegyes. Mintha elvágták volna a nyarat, olyan hirtelen csapott le az ősz augusztus 31-ről szeptember 1-re, csütörtökre virradóan: esett az eső, hűvös volt a levegő, amely némileg keresztülhúzta a strandolást, így az Aquaticum fedett élményfürdőjében lazítottak a csapatok, mielőtt nekivágtak volna az utolsó küldetésnek – ha a sors nem szólt volna közbe ismét.
 
 
Az Egyetemtúra elmaradt, a Borkóstoló azonban nem. A legzamatosabb Balaton-felvidéki borok ízlelése során a zenére a GTK csapatai elindították szokásos vonatozásukat, majd természetesen csatlakoztak további karok is. Egészen addig, amíg a fények ki nem hunytak: fél tíz tájban felcsendültek a Star Wars közismert szimfóniái, majd a Trónok Harca főcímdala, zúgott a Carmina Burana, az égen pedig színes, ragyogó csillagok fénylettek, amikor fellőtték az első rakétákat. A második turnusból sem maradhatott el a hagyományos nagyszabású égi fényár, a tűzijáték.
 
A 2022-es DEHÖK Gólyatábort követően egyértelműen azt mondhatjuk, eredményes volt a dombrádi csapatvezető felkészítőtábor, hiszen a gólyák kiváló és hasznos útmutatást kaptak iránymutatóiktól. A gólyatábor – leszámítva a néhány, időjárás miatti vis maior-t – szerencsére probléma nélkül zajlott, de álljon itt inkább bizonyítékul néhány mondat, amely maguktól a résztvevőktől hangzott el:
 
 
„Visszatérő csapvezként azt hiszem, mindig az aktuálisan idei csapat a legjobb, de nem szabad összehasonlítani a gólyatáborokat, mert fölösleges. Ez az egy hét mindig feledhetetlen, olyan, mint egy életérzés. A tematikus buli pedig mindig meg tud lepni.” – mondta Ati, aki a BTK – IK részéről vett részt csapatvezetőként.
 
Bogi, BTK-s gólya szerint „Itt nem lehet rosszul érezni magunkat, a feladatok és a bulik is kreatívak és hatalmas élmény részt venni rajtuk.”
 
Nevét leírni nem kérő jogász gólya szerint „Már most eldőlt, hogy jövőre visszatérek…persze nem gólyaként.”
 
„Nem csapatvezető vagyok, csak a nyakpasszom szerint. Csapattag vagyok és itt igazán hosszan tartó közösség épül.” – magyarázta Betti.
 
Végszóként pedig engedjék meg, hogy egy személyes megjegyzést fűzzek ehhez a két héthez! Magam is részt vettem benne, csapatvezetőként és azt gondolom, hogy a gólyatábor hatalmas lehetőség, számtalan élvezetes kihívás, igazán minőségi buli. Egy cseppet sem pihentető…de minden percéért megéri ott lenni!
 
BM