A pénz beszél vagy mégsem?

A mai globalizált világban az internet térnyerésével rendkívül sok választási lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy elsajátítsunk egy idegen nyelvet. A hagyományos tantermi, csoportos módszerektől kezdve különböző online applikációkon át a lehetőségek száma végtelen. A különböző streaming szolgáltatók megjelenésével, mint például a Netflix, akarva-akaratlanul is ránk „ragad” némi angoltudás.

 

Ugyanakkor számtalan tényező játszik közre abban, hogy melyik nyelv lesz világnyelv, ilyen például az aktuális világpolitika, a társadalmi változások, a kultúra szerepe vagy a technológia. Kétségtelen, hogy ha két nép, amelynek nem volt közös nyelve, kereskedni akart egymással, valahogy meg kellett oldaniuk a kommunikációt valamely közvetítő nyelv segítségével. Ennek nyomán jöttek létre a különböző pidgin és kreol nyelvek.

 

A világnyelv fogalmát nehéz definiálni. Általában azok a nyelvek tekinthetőek globális nyelveknek, amelyet nemcsak anyanyelvként, hanem második nyelvként is használnak, tanulnak, továbbá földrajzilag rendkívül elterjedt, és nagyszámú beszélővel rendelkezik. Az is fontos, hogy egyszerű – vagy leegyszerűsíthető – a nyelvtana. Mindezen tényezők növelik a valószínűségét annak, hogy ha két különböző nemzetiségű ember találkozik, tudnak egy közös nyelven kommunikálni.

 

 

Az első, bizonyított közvetítő nyelv a Közel-Keleten fellelhető babilóniai akkád volt, melyet később az arámi követett. Ezek a nyelvek szolgáltak az uralkodók, valamint a követek és kereskedők közötti nyelvi akadályok leküzdésére. Az ókori görög a kereskedők tevékenysége nyomán kezdte átvenni ezt a szerepet, de igazi fénykorát Nagy Sándor hódításai nyomán érte el, az ázsiai, európai és afrikai kontinensen is ismert nyelvvé vált (Horváth, 2020).

 

A görög minden bizonnyal a történelem egyik első világnyelvének tekinthető, még ha a latin ki is szorította azt később. Meghatározó szerepének nyomai tetten érhetőek a keresztény egyház nyelvezetében (Antal, 1984), főként az ortodox egyházéban, hiszen az a görög liturgiára épül.

 

A hatalmas Római Birodalom sikeres kormányzásához a latin nyelv elengedhetetlenül szükséges volt. A birodalom bukása után az addig egységes államnyelv elkezdett felaprózódni és a helyi nyelvekkel keveredni. A görög nyelv versenytársaként emlegetett latin az idők folyamán visszaszorult, ugyanakkor a politikai bukás ellenére két színtéren megőrizte vezető szerepét, mégpedig a kultúrában és a vallásban.

 

A középkori európai népek a kereszténység államvallássá válásával együtt a latint is megörökölték. A latint később – főként a reformáció idején – a nemzeti nyelvek fokozatosan kiszorították. Itáliában a kereskedelem, a banki világ, a diplomácia nyelve az olasz lett, amely az itáliai városok gazdasági és politikai felemelkedésének köszönhetően széles körben elterjedt (Horváth, 2020).

 

A latinról is, ahogy a görögről, elmondható, hogy nem tűnt el nyomtalanul a világnyelvek tengerében. Őrzi szerepét a hivatalos dokumentumok, mint például a jogi szerződések nyelvezetében, a tudományok számos területén és az egyházban. A Vatikán hivatalos nyelve ma is a latin, de például Finnországban működik latin nyelvű rádióadás, s ugyanitt lefordították latinra a nemzeti eposzukat, a Kalevalát is.

 

Az európai gyarmatosítás kezdetével az európai nyelvek is megindultak világhódító útjukra. Elsőként a spanyol és a portugál nyelvet „exportálták”. A holland és az angol kezdetben ezekkel a nyelvekkel versengett. Sajátos nyelvek alakultak ki a gyarmatosítások kereszttüzében. Ilyen volt például az afrikaans nyelv. Ezt holland gyarmatosítók vitték Dél-Afrikába, ma a Dél-Afrikai Köztársaság egyik hivatalos nyelve, több mint 17 millióan beszélik (Antal, 1984; Ethnologue, 2021a).

 

Míg az angol, holland, portugál és spanyol a kontinensen kívül szállt versenybe a vezető pozícióért, addig az európai kontinensen egy másik nyelv szerezte meg a döntő szerepet. A műveltség, a kultúra és a diplomácia nyelve a francia lett, amely XIV. Lajos napkirály udvarából indult Európát meghódító útjára. Virágkorát a 18. században élte, leváltva ezzel a latint és az olaszt.

 

A fordulat az első világháborút követően következett be. Az addig csak kereskedelmi és gazdasági nyelv, az angol domináns pozícióba került a béketárgyalások során. A második világháború után az amerikaiak befolyása még nagyobb teret engedett a nyelv elterjedésének az élet minden területén. Ehhez hozzájárultak az új találmányok is, mint például a távíró, telefon vagy a televízió (Antal, 1984).

 

 

A második világháború még egy nyelv felemelkedését hozta magával, mégpedig az oroszét. A Szovjetunió érdekeltségébe kerülő közép-, kelet- és dél-európai országokban az orosz lett a világnyelv. Az 1991-es összeomlást követően az oktatásból egyre inkább eltűnt az orosz, melyet nálunk ma már csak az idősebb generáció beszél.

 

 

A lingua franca kifejezés kezdetben egy mára már kihalt pidgin nyelv elnevezéséül szolgált, amelyet a nyelvi korlátok áthidalására hoztak létre, és amelynek célja feltehetően a kereskedelem elősegítése volt a Földközi-tenger környékén (Brosch, 2015). A pidgin nyelvek körébe olyan kevert nyelvek tartoznak, amelyek egyetlen népnek sem anyanyelve, felépítése, szerkezete és szókincse nagymértékben leegyszerűsödött (Antal, 1984).

 

Kérdéses, hogy mikor vált a lingua franca kifejezés egy adott keveréknyelv elnevezéséből gyűjtőfogalommá. Mai jelentése közvetítő nyelv. Ezt a fogalmat az angolra is használjuk (lásd: English as a lingua franca, ELF). Pidgin nyelvként ismert például a russenorsk, amely a norvég és orosz kereskedők közötti kommunikációs igény miatt születhetett a 18. század körül. Érdekessége, hogy körülbelül 300 szava volt, összesen egy prepozíciót használt, nem tartalmazott sem névelőket, sem igeidőket, de a feladatát még így is el tudta látni (McWhorter, 2021).

 

A pidgin nyelvek, amilyen gyorsan, a pillanatnyi kereskedelmi igényeknek megfelelően keletkeztek, olyan gyorsan el is tűntek. Legtöbbjüket fel sem jegyezték (Samarin, 1968).

 

A keveréknyelvek között két csoportot különböztetünk meg, az előbb említett pidgint, ami két nyelv vegyítése és a szabirt. Utóbbi több különböző nyelv körülbelül azonos arányú elegyéből jön létre. A Földközi-tengeri kikötőkben használt szabir a francia, spanyol, görög, olasz és arab keveréke volt. Közös vonása a pidginnel, hogy ezt a nyelvet sem beszélte senki anyanyelvként (Antal, 1984).

 

Ha a pidgin vagy szabir nyelv szélesebb körben használatossá válik egy adott területen és a gyerekek ezt tanulják meg anyanyelvként, akkor már kreol nyelvként tartjuk számon. Ilyen az arab és a bantu keveredéséből létrejött szuahéli, ami már régóta anyanyelvként is funkcionál Kelet-Afrikában. A legtöbb kreol nyelv valamilyen indoeurópai nyelvhez kapcsolódik (Samarin, 1968).

 

 

Ha választanunk kellene egy új világnyelvet, akkor az egy természetes, a már létező 7 139 nyelv egyikéből (Ethnologue, 2021c) legyen, vagy a béke és az igazságosság jegyében válasszunk egy új, mesterséges nyelvet, elkerülve ezzel a nemzetek közötti vitás helyzeteket?

 

A természetes nyelv mellett érvelők szerint ezek a nyelvek már kipróbáltak, beváltak és megfelelnek a közvetítő nyelvek követelményeinek. És egyébként is, ki lenne hajlandó lemondani az anyanyelvéről? A mesterséges nyelvek közül a legismertebb és legszélesebb körben elterjedt az eszperantó, amelyet ma körülbelül kétmillióan beszélnek (Ethnologue, 2021b). De az is világosan látszik, hogy egy mesterséges nyelv nem képes betölteni a közvetítő nyelv szerepét.

 

Ha a számok tükrében akarjuk összehasonlítani a különböző nyelveket, akkor az alábbi ábrák segíthetnek bennünket ebben.

 

 

Az 1. kördiagram csak azokat a beszélőket tartalmazza, akik anyanyelvként használják az adott nyelvet. A számokból egyértelműen látszik, hogy a kínai mandarin foglalja el az első helyet.

 

Ha a 2. ábrát tekintjük, amely a legtöbb beszélővel rendelkező nyelveket veszi számításba, azaz tartalmazza az anyanyelvűeket és az adott nyelvet tanult nyelvként beszélőket, akkor az angol megelőzi a mandarint. A spanyol szintén jelentős számú beszélőt tudhat a magáénak.

 

 

Nem érdemes jóslatokba bocsátkozni, hogy melyik nyelv lesz a következő világnyelv. Ugyanakkor a jelenlegi adatok alapján meg lehet kockáztatni, hogy a közeljövőben nem egy mesterséges nyelv lesz ez. Az angol nyelv elég nagyszámú beszélővel rendelkezik ahhoz, hogy ezt a státuszát még fenn tudja tartani egy ideig.

 

A történelem folyamán a világpolitikai és világgazdasági változások tudták elmozdítani az egyes nyelveket az uralkodó helyzetükből, így valószínűsíthető, hogy a jövőben is ezek a tényezők fogják motiválni a változást.