Alumni újdonságok
Ebben a félévben is elérhető a Debreceni Egyetemen tanuló hallgatók számára a Debreceni diákhagyományok tantárgy, amely lehetőséget biztosít egyrészt a város diákhagyományainak megismerésére, ugyanakkor betekintést kínál az intézmény alumni közösségének életébe, programjaiba is. A szabadon felvehető tantárgy a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ szervezésében várja az érdeklődőket.
A kötetlen formában megvalósuló, több városi sétát is tartalmazó foglalkozások keretében a hallgatók ismereteket szerezhetnek a város történetéről, az egykori cívisek világáról, emellett a debreceni diákság jellemzőiről, történetének olyan elemeiről, mint a debreceni oktatástörténet, a diákanekdoták, -dalok, vagy akár az egykor itt tanuló híres diákok.
Mivel a tantárgy nem tanteremhez kötött formában valósul meg, így az órák során lehetőség nyílik múzeum- és kiállításlátogatásra is, emellett felkeresve mindazokat a helyeket, amelyek az egykori debreceni diákélet emlékeit őrzik, ezzel is segítve, hogy az ismeretszerzésen túl a hallgatókban erősödjön az alma materhez való kötődés.
-Kedvezők az előző félév tapasztalatai, hiszen a tantárgy indulása óta szinte megduplázódott az érdeklődők száma, akik a kurzus teljesítésével komplex módon ismerhetik meg a város és a diákság több évszázados kapcsolatát, hagyományait, ugyanakkor bekapcsolódhatnak az újkeletű tradíciókba is, hiszen részesei lehetnek az ünnepélyes tanévnyitónak, a yoUDay-nek vagy akár már diákként is – de öregdiákként mindenképpen – az Alumni Pikniknek – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Rőfi Mónika.
A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ igazgatója hozzátette: a Debreceni diákhagyományok tantárgy mellett egy új, C típusú tárgyat is útjára indítottak Alumni Akadémia címmel, amellyel a 2024-ben debütált podcast-sorozatot szeretnék még elérhetőbbé tenni a hallgatók számára. Örömmel vették, hogy a tantárgy meghirdetését követően 24 óra alatt be is telt a hallgatói létszám.
A kurzus célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a Debreceni Egyetem volt hallgatóinak – alumni tagjainak – szakmai és személyes életútjába, és ezeken keresztül inspirációt, motivációt és gyakorlati tapasztalatokat merítsenek saját pályájuk építéséhez. Az Alumni Akadémia beszélgetései és podcast-epizódjai segítségével a hallgatók felismerhetik az egyetemi évek során megszerzett tudás, kapcsolatok és készségek hosszú távú értékét, valamint tudatosíthatják saját karrierútjuk formálásának lehetőségeit, értékes tudást kaphatnak a kudarctűrés terén.
A nem csak hallgatók számára látogatható nyilvános felvételek helyszíne a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár A Sziget rendezvénytere.
A sorozat felvételei az egyetem youtube csatornájának Alumni Akadémia című lejátszási listáján érhetők el.
A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ tervei között szerepel, hogy az intézmény ősszel újra vendégül látja egykori diákjait. Az alumni közösséget ezúttal új helyszínen és formában, a Nagyerdei Víztoronyban Zamatos Alumni Piknikre várja majd szeptemberben a Debreceni Egyetem.
Az intézmény alumni közösségéről bővebb információ található az https://alumni.unideb.hu/ oldalon.
Sajtóközpont – BZs