Két sikeres üzletember a DEViK őszi évadnyitó eseményén

Panel Pioneers - lemezpanelek az építőiparban, napelemek az energiaiparban címmel hirdették meg a DEViK Üzleti Innovációs Klub legújabb alkalmát. Ezúttal Harangi Emilt, a Metál-Sheet alapítóját, illetve Csordás Györgyöt, a Zéro Group ügyvezetőjét faggatta Dajnoki Krisztina, a szervező Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar részéről a Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója.

A DEViK célja, hogy segítse a debreceni egyetemisták, pályakezdő diplomások vállalkozóvá válását, az innovatív ötleteik megvalósulását. Kedden a Kazánházban a hazai piac legnagyobb szendvicspanel- és trapézlemezgyártó cég alapítójának, valamint az alternatív energetikai megoldások területén tevékenykedő vállalkozás debreceni atyjának történetein át inspirálódhattak az érdeklődők.

A klub vezetője, a DE GTK dékánhelyettese, Dajnoki Krisztina elmondta: a hallgatók betekintést kapnak abba, miként tud felépülni egy nagyvállalat, milyen kihívásokkal néznek szembe a vezetők. A sikerek és a buktatók is szóba kerülnek, ahogyan az is, milyen kompetenciák kellenek ahhoz, hogy valaki sikeres vállalkozó legyen, a kulisszák mögé is bepillantást nyernek az érdeklődők.

Harangi Emil egészen a gyerekkoráig tekintett vissza, hogy a hallgatóság megértse, honnan is indult, milyen utat járt be és miként lett az ötletéből valóság.

-Egy kis faluból származom, a családommal nem éltünk jól, sokáig még fürdőszobánk sem volt, így már gyerekfejjel dolgoznom kellett. Korán eldöntöttem, én többre vágyom, amiért mindent meg is tettem. Több területen is próbálkoztam, és mindig félretettem, amennyit tudtam, építettem magam. Egy alkalommal a nővéremék készíttettek egy mobilgarázst, amely hamar javításra szorult, segítettem nekik és ekkor jött az ötlet, hogy trapézlemezeket kéne gyártani. Bár a vállalkozás korábban beindult, a cég hivatalosan 2004 óta létezik. Amit létrehoztam, hitel és pályázatok nélkül tettem, amire büszke vagyok – elevenítette fel a Metál-Sheet tulajdonosa, aki mert kockáztatni, így vezető szerepre tett szert Magyarországon a maga területén, olyannyira, hogy nagy rendezvények, például a Campus Fesztivál főszponzorának is mondhatja magát.

Csordás György is kalandos életutat járt be, történetéből kiderült, nem minden egy jól menő vállalkozás, merni kell lépni.

A Zéro Group ügyvezetője saját bevallása szerint szinte mindennel próbálkozott korábban. Bicikliszerelőként kezdte egy fotós cégnél, amibe úgy csöppent bele, hogy nem is értett a fotózáshoz, azonban hamar feltalálta magát, pár éven belül már fél Magyarország az ő irányítása alatt volt a piacon. Később saját vállalkozást alapított, gyümölcsöző fotós üzletet hozott létre, de érezte, behatároltak a lehetőségek a digitális fotózás elterjedése miatt. Ekkor váltott, aminek köszönhetően a régió egyik meghatározó napelemes vállalkozását tudhatja magáénak.

-Egy Kínába tartó repülőn ismerkedtem meg egy másik magyarral, aki egy pesti pályázatíró cég embere volt. Kiderült, hogy korábban fotókkal foglalkoztam, ő jött a photo-voltaikus elemekkel, amikről azt sem tudtam, mik, de kezet fogtunk és belevágtunk. Megjegyzem, akkor még ötven éven felül volt a napelemek megtérülési ideje. Az elején, bár felszereltük, igazából nem is voltunk vele tisztában, hogy is kell. Idővel persze már beleláttunk, kitanultuk minden csínját-bínját. A cégünk fő profilja a napelem és napkollektor telepítése, elektromos hálózat fejlesztése, valamint gépkocsi töltőállomások kiépítése. Ahova más nem tud napelemet felrakni, mi biztosan megoldjuk – fogalmazott Csordás György.

Szó esett még a legnagyobb sikerekről, a bukásokról, valamint a távlati tervekről is. A kanapébeszélgetés során egyértelműen kirajzolódott, a két út közös metszéspontja a kitartás, az akarat. Az, hogy az út sokszor rögös, de akinek van egy célja, egy ötlete és mindent meg is tesz érte, az révbe érhet. A meghívottak nem a paneleket puffogtatták, hanem saját példájukon keresztül szemléltették, miként lehet előrébb jutni.

A DEViK következő eseménye október 29-én, kedden lesz a Kazánházban 16:30-tól, amikor is a pénzügy és a criptovaluta világába kalauzolják majd el az érdeklődőket.

 

Sajtóközpont