Gyakorlatorientált énekes képzés a jövő művészetéért

Gyakorló színpadi énekes előadóművészet posztgraduális képzést indít szeptembertől a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A két féléves, önköltséges modulban a hallgatók többek között beszédtechnikát, stresszkezelést és önismeretet is tanulnak, valamint jelentős színpadi szerep- és előadói gyakorlatot is szerezhetnek majd.

A szeptemberben induló képzés célja, hogy a jelentkezők magas szintű szakmai felkészültséget és gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a színpadi énekes előadóművészet területén. A két féléves modul során a hallgatók énekesi, színészi képességeiket, mozgáskészségeiket fejleszthetik, valamint komplex ismereteket szerezhetnek a színpadi jelenlét, a szerepformálás, az önismeret, a professzionális életvitel, illetve a kommunikáció területén is.

A gyakorlatorientált oktatás egyrészt lehetőséget kínál a tehetséges, kiemelkedő színpadi adottságokkal rendelkező fiataloknak, másrészt pedig a szakmában dolgozó művészek fejlesztését is szolgálja. Az előadóművészetet helyezi a reflektorfénybe úgy, hogy a hallgatók élő közönség előtt adhatnak számot mindarról, amit a képzés során elsajátítottak.

-Évek óta tervezzük a képzést, látva, hogy van egy távolság a végzett hallgatóink szakmai tudása és színpadi aktivitása, lehetőségei között. Ebben a posztgraduális modulban azt tervezzük, hogy segítünk azoknak is, akikben megvan a tehetség, de még igazán nem indult el az operaénekesi karrierjük, ugyanakkor képesek lehetnek a legmagasabb szinten szerepelni. Az egyetemi vezetés elképzelése tökéletes összhangban van a mi céljainkkal, így akár saját egyetemi produkciók megvalósítására is kaput nyithat a jövőben ez a képzés. Ugyan országos szinten vannak ehhez hasonlító kezdeményezések, de ebben a formában teljes mértékben egyedülálló és hiánypótló képzés indulhat el hamarosan a Debreceni Egyetemen – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Lakatos Péter, a DE Zeneművészeti Kar dékánja.

Mohos Nagy Éva Liszt Ferenc-díjas operaénekes vezetésével már a most következő tanévben kezdetét veszi a színpadi oktatás, mely elsősorban olyan adottságok kiemelésére helyezi majd a hangsúlyt, melyek elősegítik a hiteles színpadi teljesítmény elérését, valamint a közönség számára teljessé tehetik a színházi élményt.

- Azokat várjuk, akik a színpadra vágynak, de hiányoznak a gyakorlati tapasztalataik. Az a cél, hogy az ötéves egyetemi képzést megerősítsük és kiegészítsük azokkal a gyakorlati elemekkel, melyek nélkül nincs színpadi előadás. Olyan művészi képességeket szeretnénk fejleszteni, melyek birtokában az előadó képessé válik arra, hogy három vagy négyfelvonásos operát hitelesen és élvezetesen tudjon átadni a közönségnek. A modul az egészséges hangképzést, a színpadi megjelenés és mozgás helyes alkalmazását segíti, lényegében az egyetem és a professzionális szakmai világ közötti hidat jelképezi – hangsúlyozta Mohos Nagy Éva Liszt Ferenc-díjas operaénekes, professor emeritus.

A képzés iránt érdeklődők szeptember 5-ig jelentkezhetnek, szeptember 6-án és 7-én 10 órától pedig egy felvételi vizsgán, neves szakmai bizottság előtt kell teljesíteniük. Ez a grémium dönti majd el, hogy ki vehet részt a modulban. A felvételi során egy romantikus operaáriát, egy magyar nyelvű operettrészletet és egy szabadon választott verset kell előadniuk. Mindezen kívül egy színpadi mozgás alkalmassági vizsgának is alá kell vetniük magukat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében.

A képzésre megfelelő énektechnikai és zeneelméleti előképzettséggel, valamint bármilyen, legalább alapképzésben szerzett oklevél birtokában van lehetőség jelentkezni.

A modul önköltségi díjának fedezésére a Debreceni Egyetem a mentorprogramjában ösztöndíjpályázatot hirdet, melyre a  felveteli.enekes@unideb.hu címen lehet jelentkezni.


Sajtóközpont - BZ