Debrecen Drama Days

Az ország különböző pontjairól érkező középiskolai és egyetemi színjátszó társulatok mutatkoznak be produkcióikkal május 24-26. között Debrecenben. Az angol nyelvű drámafesztivált közösen szervezi a Debreceni Egyetem és az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával az American Corner.

A rendezvény jelentőségét emeli, hogy ebben az évben elmaradt a magyarországi angol nyelvű diákszínjátszás talán legkiemelkedőbb éves eseménye, az elmúlt évtizedben Veszprémben megrendezett Országos Angol Nyelvű Drámafesztivál.

- A „Debrecen Drama Days” részben ezt az űrt hivatott pótolni, emellett az egyedülálló, szórakoztató és egyben elgondolkodtató program szakmai fejlődési lehetőséget kínál az előadóknak és valódi színházi élményt a közönségnek, legyen szó színházkedvelőkről, angol nyelvtudását fejleszteni kívánó érdeklődőkről, vagy akár tanárokról – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Lakó Zsigmond, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ igazgatója.

Az eseményre az ország különböző pontjairól, így Budapestről, Budaörsről, Pécsről és Szegedről is érkeznek diákszínjátszók, és közreműködik a DE BTK Angol-Amerikai Intézet hallgatóiból és a DESzínház tagjaiból alakult társulat is.

A találkozón fellépő középiskolai és egyetemi angol nyelvű színjátszó egyesületeknek a bemutatkozáson túl lehetőségük nyílik tapasztalatcserére és szakmai műhelybeszélgetésekre is.

A bemutatott előadásokat színházszakmai és nyelvi szempontból is értékeli egy magyar és amerikai szakértőkből álló szakmai zsűri, amelynek tagjai visszajelzéseket, tanácsokat adnak a színjátszóknak.  csoportok számára.

A rendezvénynek a Vojtina Bábszínház ad otthont. Az előadásokra a belépés díjtalan.

A fesztivál részletes programja és az előadások leírásai megtalálhatók az American Corner Debrecen Facebook oldalán, valamint a https://bit.ly/DDramaDays címen elérhető programfüzetben.

 

Sajtóközpont – BZs