Háromoldalú szakmai egyeztetés a BTK-n

A városban működő középiskolák intézményvezetői számára szervezett háromoldalú szakmai egyeztetőprogramot szerdán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Tankerület. A rendezvény célja, hogy bemutassa, milyen módon közvetítheti a pedagógusképzés és a pedagógusok munkája az üzleti szektorban rejlő karrierlehetőségeket.

A találkozó alkalmat teremtett arra, hogy a Debreceni Tankerület fenntartásában lévő intézményeket is bevonják abba az országosan és Európában, de valószínűleg világszinten is egyedülálló programba, amelyet már évek óta sikeresen folytat a Debrecen BSC Kerekasztal, együttműködve a Debreceni Egyetemmel (DE) és a Debreceni Szakképzési Centrummal.

- Ez egy 30 órás, akkreditált továbbképzés, amelynek elvégzése révén a pedagógusok átfogó képet kaphatnak az üzleti szolgáltató szektorról, ezen tudás birtokában pedig elősegíthetik tanulóik pályaorientációját és felkészíthetik őket a munkaerőpiac jelenlegi elvárásaira – fogalmazott köszöntőjében Csatár Péter, a DE Bölcsészettudományi Kar (BTK) gazdasági és stratégiai dékánhelyettese.

Az egyeztetésen a Tankerület képviseletében Türk László igazgató és Vántus András Istvánné szakmai vezető, valamint tíz debreceni középfokú intézmény igazgatója és igazgatóhelyettese vett részt.

- A továbbtanulás, a pályaválasztás, a pályaorientáció kérdése kiemelt fontosságú a végzős gimnazisták és az őket felkészítő pedagógusok életében, ezért nagyszerű a mostani kezdeményezés, amely jobbá, hatékonyabbá teheti ezt a munkát, új távlatokat nyitva a tanárok és a diákok számára egyaránt – fogalmazott Türk László igazgató.

A Debrecen BSC Kerekasztal 2018-ban jött létre azzal a céllal, hogy növelje az üzleti szektor ismertségét és elismertségét, továbbá a középfokú és felsőoktatási intézményekkel együttműködve oktatási útvonalakat alakítson ki annak érdekében, hogy a szektor által igényelt kompetenciák minél több szinten és változatosabb formában megjelenjenek az oktatásban.

- A Debreceni Egyetemmel már a kezdetek óta szoros az együttműködésünk, hat nyelven (angol, francia, holland, magyar, német, olasz) szervezett nyolc kurzusunkat több mint 1200 hallgató teljesítette sikeresen az elmúlt években – emelte ki Kissné Nyéki Éva projektvezető, a DE BTK címzetes egyetemi docense, aki Buga Bernadettel, a Diehl Aviation Hungary Kft. HR igazgatójával közösen tartott előadásában mutatta be a Kerekasztal oktatásban és a jövő generáció tudásának építésében elért eddigi eredményeit.

A Debrecen BSC Kerekasztal együttműködést nyolc, debreceni telephellyel is rendelkező nemzetközi nagyvállalat (4IG, BT-British Telecommunications, Diehl Aviation, Deutsche Telekom IT Solutions, EPAM, Flowserve, NI, transcosmos) alkotja.

- Be kell épülnie a felnövekvő generáció tudatába, hogy a szolgáltatószektorban milyen hazai vagy akár nemzetközi karrierlehetőségek rejtőznek, de ehhez az is szükséges, hogy a pedagógusok ezt az információt megfelelő módon juttassák el a diákokhoz. Ennek eléréséhez az egyik első lépés lehet a most rendezett szakmai találkozó – mondta Hosszu Róbert, a BSC partnervállalata, az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A rendezvény Kántor-Faragó Márta, a DE BTK Néderlandisztika Tanszék adjunktusának Üzleti szolgáltatások a gyakorlatban című prezentációjával folytatódott, majd interaktív kerekasztal-beszélgetéssel zárult a BTK dékáni tanácstermében.

 

 

Sajtóközpont - BZs