EUSA-delegáció Debrecenben: minden versenyhelyszín megfelelő

A cívisvárosban jártak hétfőn az EUSA technikai delegációjának tagjai, hogy a nyári Európai Egyetemi Játékok helyszínén tájékozódjanak a verseny előkészületeiről. A szakemberek meggyőződtek arról, hogy a létesítmények felkészítése a lehető legjobb ütemben halad.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ), valamint Debrecen és Miskolc városával közösen rendezi meg az Európai Egyetemi Játékokat (EUG) július 12-24. között.

Alig több mint három hónap múlva tehát már a labdák pattognak az EUSA delegáltjai által hétfőn megtekintett sportlétesítményekben.

Marcin Fidala az asztalitenisz, Marco Trespidi a strandkézilabda, míg Paivi Mitrunen a kézilabda versenyhelyszíneit (a többi közt a DESOK-ot, a DEAC strandkézi pályáját, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokot és a Kossuth Gimnázium tornacsarnokát) járta végig a helyi sportági felelősökkel.

Az EUSA delegációjának tagjaival Varga Kata, a szervezőbizottság debreceni projektvezetője is egyeztetett.

- Azért volt szükség az Európai Egyetemi Sportszövetség szakembereinek látogatására, mert az utolsó nagy EUSA-bejáráson ők nem tudtak részt venni, illetve volt helyszínváltozás is, ez indokolta a látogatásukat. Összességében megfeleltek a helyszínek az EUSA elvárasainak és előírásainak, apróbb javításokra és kiegészítésre van csupán szükség, amelyeket időben meg tudunk tenni – hangsúlyozta a szakember.

A multisporteseményre amolyan „mini olimpiaként” is tekinthetünk, hiszen a két városban összesen 17 sportágban várhatóan 40 ország 400 egyeteméről több mint 5000 résztvevő méri össze ügyességét és tudását.

Az önkéntesként csatlakozni vágyók az EUG2024 hivatalos weboldalán továbbra is regisztrálhatnak a játékokra.

 

Sajtóközpont - PKZs