Jövő héttől újra Buzánszky a DE-n

Startol az idei Buzánszky Labdarúgó Egyetemi Kupa. A DE hallgatói labdarúgó kupasorozatára ebben az évben 112, köztük 7 női csapat nevezett. A szervezők idén nagyszabású ünnepségre is készülnek, ugyanis húsz éves a Buzánszky Kupa.

Március 6-án, este 18:00-kor megkezdődött a sorsolási ceremónia a Kazánházban. A sorsolás célja, hogy a Buzánszky Labdarúgó Egyetemi Kupa csapatainak csoportba rendezésére sor kerüljön. A rendezvényen az egyetemi sporthoz köthető oktatók, szakemberek is részt vettek, számos más díszvendég mellett.
Ó Nagy Ferenc köszöntőjében megjegyezte, hogy a pár héttel ezelőtt lezajlott döntőket már követi is az új szezon. A rövid bevezetőt az egyetemi vezetőség, illetve a díszvendégek köszöntése követte. A köszönetnyilvánításban Ó Nagy Ferenc a DEHÖK elnökségének sportügyi megbízottját, Sánta Jánost is kiemelte, a Buzánszky Kupa szervezéséért felelős csapat többi tagja mellett.


A sorsolás előtt a méltán híres, angolok ellen játszott 6:3-as meccs egy részletét elevítették fel. A felvétel megtekintését követően azon csapatok, akik a Buzánszky döntő napján nem tudták átvenni nyereményeiket, most részesülhettek a megérdemelt jutalmukban. A következőkben a Buzánszky kupáról készített rövidfilmet is megtekinthették a jelenlévők, majd Jávor András rektori főtanácsadó, a DEAC ügyvezető elnöke, mondott köszöntőt: beszédében kitért Buzánszky elvesztésére, illetve a kupában rejlő további lehetőségekre.

Sánta János összegzőjében kifejtette az idei változásokat. A meccsek már jövőhét hétfőn megindulnak, mivel szeretnének Magyarország Európai Bajnokságon való szerepléséig végezni a mérkőzésekkel, hogy együtt szurkolhasson mindenki a magyar csapatnak. Szót ejtett továbbá arról is, hogy mivel az idei év a BJLEK 20. éve, egy nagyszabású rendezvénnyel készülnek ennek a megünneplésére. A félreértések eloszlatása végett jelezte, hogy a Kozma Mihály Futsal Kupa sem szorul háttérbe. Az est további programjait is ismertette Sánta, majd megkezdték a sorsolás levezetését.

A sorsolás a vendégek bevonásával zajlott le: Lente Lajos és Lenténé Puskás Andrea, a Sporttudományi Koordinációs Intézet oktatói, Dajnoki Krisztina, a DE GTK tudományos dékánhelyettes, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC Sport Kft. ügyvezető, illetve Csont István, az egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke képviselte az egyetemet. A jelenlévő díszvendégek sem maradhattak ki a sorsolási procedúrából: Korhut Mihály (DEAC) és Bárány Donát (DVSC) futballisták, Kozma Mihály, a Kozma Mihály Futsal Kupa névadója, Sándor Mihály sportszakíró, valamint Juha Richárd, a debreceni Buzánszky szobor megalkotója is segített a csoportok megalkotásában.

A sikeres sorsolást követően a DEAC Cheerleaders csapatának bemutatóját élvezhették a jelenlévők, melyet Sánta János meglepetése követett. A közelgő nőnapra való tekintettel a jelenlévő hölgyek ajándékokban részesültek. A meglepetést egy futball tematikájú kvíz követte, melyet a Kvízözön munkatársai készítettek elő. A vendégek csoportokban játszhattak, s a fiatalabb generáció az idősebbel mérkőzhetett meg. Az ifjúság bár minimális fölénnyel, de győzedelmeskedett. Sánta gratulált a győzteseknek, akik jutalma egy üveg pezsgő volt.


Az est azonban itt nem zárult le, hiszen tovább folytatódott a társalgás, majd az esti Real Madrid-Lipcse meccs került megtekintésre.
Megkeresésünkre Sánta János a következőképpen jellemezte a következő időszakot: „A sorsolásnak köszönhetően minden divízióban és ligában izgalmas meccseket láthatunk majd, már a csoportkörökben is. A jövőheti kezdést már alig várjuk, s természetesen a legjobbakkal találkozunk a döntőben!”.

A csoportbeosztások elérhetőek a www.buzanszkykupa.hu internetes oldalon.