Mentorok segítik a kémiatanulást

A Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézete Tanulásmódszertani Mentorprogramot indít kémiából. Ezzel azoknak a hallgatóknak szeretnének segíteni, akik a kémiatanulás során nehézségekbe ütköztek, illetve szükséges a tanulási technikájuk fejlesztése, tanulási stratégiájuk tökéletesítése. A programra már lehet jelentkezni.

A Kémia Koordinációs Intézet Tanulásmódszertani Mentorprogramjával elsősorban a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatóit célozza meg, de a Gyógyszerésztudományi, illetve az Általános Orvostudományi Karról is várják a jelentkezőket. Ebben a tanévben négy csoportban, összesen 32 hallgatót tudnak fogadni. A konzultációk időpontjait és a csoportbeosztásokat a jelentkezők számának és igényeinek figyelembevételével alakítják ki. 

A programban többek között olyan témákkal foglalkoznak majd, mint a hatékony tanulás technikái, a lényegkiemelés kompetenciájának fejlesztése, problémamegoldó gondolkodás, vizsgázás szóban és írásban. Emellett egyéni konzultációra is lehetőség van. 

-    A tanulási motiváció, illetve annak hiánya kitüntetett figyelmet élvez az oktatást hivatásszerűen gyakorlók mindennapi diskurzusában. Célunk, hogy könnyen, gyorsan és egyszerűen hasznosítható tanulási eszközökkel és módszerekkel ismertessük meg a hallgatókat. Egyetemünkön az alsóbb évesek mentorálásának nagy hagyományai vannak. Jelen program azonban kifejezetten arra fókuszál, hogy a kémiatudományhoz kapcsolódó kurzusokon részt vevő hallgatók felkészülését segítse hatékonyan – mondta a hirek.unideb.hu-nak Nagy Péter egyetemi tanár, a Kémia Koordinációs Intézet igazgatója. 

Silyéné Madarasi Enikő és Csupász-Szabó Hanna Judit szakmódszertanos oktató-mentorok segítik azokat, akik úgy érzik, hogy a tananyag elsajátításának módszerében hiányosságaik vannak. Mindkét mentor a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének munkatársa, tanár szakot is végeztek, jelenleg PhD-hallgatóként kutatnak és az oktatásban is nagy tapasztalattal rendelkeznek. 

A foglalkozásokat több helyszínen tartják (Learning Center, Főépület – könyvtár, Kémia Koordinációs Intézet), valamint a mentorok kevésbé ismert, tanulásra alkalmas egyetemi színhelyeket is megmutatnak majd a hallgatóknak. Vizsgaidőszakban pedig online alkalmak is lesznek. 

A programra ezen a linken lehet regisztrálni.

 

Sajtóközpont - CzA