Egyetemtörténeti érdekességek a Gerundiumban

Megjelent a Gerundium egyetemtörténeti folyóirat legfrissebb kiadványa, amelyben ezúttal is a Debreceni Egyetem jogelőd intézményeihez, egykori professzoraihoz kapcsolódó legújabb kutatási eredményeket olvashatják az érdeklődők.

Az Arcképcsarnok rovat Szodoray Lajos bőrgyógyász professzor, az egykori Debreceni Orvostudományi Egyetem dékánjának életútját, pályafutását ismerteti korabeli fotókkal illusztrált tanulmányban, különös tekintettel a Debrecenben töltött évekre.

Virágos Zsolt-Virágos Márta szerzőpáros Országh László munkásságának máig ható eredményeit mutatja be, hiszen – mint írják – senki nem tud megtanulni angolul az ő kétnyelvű szótára nélkül, ami az Akadémiai Kiadó valóságos bestsellere lett.

A kötet Forrásközlés rovatában ugyancsak a neves szótárkészítő munkásságához kapcsolódó írás olvasható, a Jótanácsok majdani könyvtáram értékesítői számára. Országh László magánkönyvtárának sorsáról még az 1970-es évek közepén rendelkezett egy részletes levélben, amelynek eredeti kézírásos formáját a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára őrzi.

A Tanulmányok fejezetben többek között a Debreceni Református Kollégium 1800-as években, a kolerajárványok idején hozott döntéseiről, valamint a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem tandíjon kívül fizetett tanulmányi költségeinek két világháború közötti változásairól szóló kutatások eredményiről találnak érdekességeket az olvasók.

A 35 éves Sántha Kálmán Szakkollégium történetéről a Visszaemlékezések címszó alatt olvasható tanulmány Állandó értékek a változó világban címmel.

A legújabb lapszám most is lehetőséget teremt az újonnan megjelent kiadványok bemutatására.

A kötet a 90 éves az egyetem Főépülete című írással zárul, amely a központi épületben jelenleg is látható egyetemtörténeti kiállításhoz nyújt háttérinformációkat korabeli dokumentumok alapján.

A teljes kötet a  https://ojs.lib.unideb.hu/gerundium/issue/view/875 linkre kattintva olvasható.

Sajtóközpont – BZs