Kitüntette oktatóit az ÁOK

A diagnosztikai és a klinikai orvostudomány területén elért kimagasló eredményeiért Elischer Gyula, Fornet Béla, illetve Kettesy Aladár Emlékérmet és Jutalomdíjat adományozott három oktatójának a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. Molnár Péter professzor, Édes István professzor és Turchányi Béla egyetemi docens kitüntetését a kar szerdai ünnepségén vette át.

Az Általános Orvostudományi Kar Elischer Gyula professzor emlékére 2001-ben alapított díjat a diagnosztikai orvostudomány területén elért magas szintű eredmények elismerésére. Az Elischer Gyula Emlékérem és Jutalomdíjat idén Molnár Péternek, a Pathologiai Intézet professor emeritusának ítélték oda.  

- Molnár Péter több mint 50 éve vesz részt a képzésben, ez idő alatt orvostanhallgatók generációit oktatta, nevelte. Több alkalommal lett az ÁOK Év Oktatója, kiváló oktató elismerést is kapott. Nemcsak az orvostanhallgatók képzésében, hanem az osztott képzésben is jeleskedett, tananyagok kialakításában, a patológiai szakirány megalapozásában is jelentős szerepe volt. Nemzetközileg legtöbbet idézett megfigyelései az úgynevezett vér-tumor gát jellemzésére és a vér-agy gát kóros működésére vonatkoznak – ismertette Mátyus László, a DE Általános Orvostudományi Kar dékánja.  

A méltatást követően Molnár Péter tartott előadást Fél évszázad a pathologia szolgálatában címmel. 

Fornet Béla professzor emlékének ápolására alapított emlékéremmel és jutalomdíjjal a nem műtéti klinikai orvostudomány területén elért magas szintű eredményeket ismeri el a kar. A kitüntetett kiválasztásánál figyelembe veszik többek között a jelölt áldozatos gyógyító tevékenységét és az új eljárások bevezetését is. Az idei kitüntetett Édes István, a Kardiológiai Intézet egyetemi tanára. 

-  Édes István professzort 1994-ben a Szív- és Tüdőgyógyászati Klinika, majd a Kardiológiai Klinika intézetvezető egyetemi tanárává nevezték ki. 2000-2001 között a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke, 2005-2007 között az Auguszta-projekt szakmai vezetője volt. Klinikusként fő területei az invazív kardiológiai vizsgálatok és beavatkozások. Kutatóként is példaértékű tevékenységet végzett, elsősorban a szívizom kontraktilitásának szabályozása, a Ca2+ érzékenyítők intracelluláris és klinikai hatásmechanizmusának vizsgálatában – méltatta Édes István munkásságát Mátyus László

A Fornet Béla Emlékéremmel és Jutalomdíjjal kitüntetett Édes István a Klinikai vizsgálatok szívelégtelenségben és akut kardiológiai kórképekben címmel tartott előadást.

A műtétes klinikai orvostudomány területén elért magas szintű eredmények elismerésére a Kettesy Aladár professzor emlékének ápolására alapított emlékérem és jutalomdíj adható. A díjazottat a manuális sebészeti tevékenység alapján választják ki, figyelembe véve többek között a jelölt oktatói-kutatói tevékenységét. A Kettesy Aladár Emlékérem és Jutalomdíj idei díjazottja Turchányi Béla, az Ortopédiai és Traumatológiai Tanszék egyetemi docense. 


- Turchányi Béla 2011 óta oktat az Általános Orvostudományi Karon magyar és angol nyelven. Kiemelkedő az oktatáshoz, a hallgatókhoz való hozzáállása. Számos kutatásban is részt vesz. A végtagi keringészavarok okozta szöveti sérülések pontos részleteinek, gyógyítási lehetőségeinek tanulmányozása mellett az egyik legfontosabb a rétegelt lemez biomechanikai vizsgálata törés-rögzítési modellen – emelte ki az ÁOK dékánja. 

A Kettesy Aladár Emlékérmet és Jutalomdíj idei kitüntetettje, Turchányi Béla Miért is a legszebb szakma a traumatológia? címmel tartotta meg előadását. A díjazottak Mátyus Lászlótól, az Általános Orvostudományi Kar dékánjától és Szabó Zoltántól, a Klinikai Központ elnökétől vették át elismerésüket a szerdai ünnepségen. 

 

Sajtóközpont - CZA