GTIDEA-ösztöndíjak: megjelent a kiírás

Június elsejétől lehet pályázni a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-ösztöndíjára, Publikációs Díjára, valamint a GTIDEA Professzora címre. A pályázatok beadási határideje június 20.

A tudományos életpályamodellt támogatja három pályázati felhívásával a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Az elsőként a 2023/24-es tanévre kiírt Kiválósági PhD-ösztöndíjra az egyetem állami ösztöndíjas, nappali tagozatos doktori képzésben részt vevő, magyar állampolgárságú hallgatói pályázhatnak, akik még nem töltötték be a 30. életévüket, és akik a doktori képzés első két félévében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A nyertes pályázók az első évben 100 ezer forintot kapnak havonta, az első vizsgát követően pedig 110 ezer forint támogatásban részesülhetnek. Emellett további, egyszeri támogatásra is jogosultak sikeres fokozatszerzés esetén, valamint havi dologi és adminisztrációs keret áll rendelkezésükre. A Kiválósági PhD-ösztöndíjat a tervek szerint évente tizennyolc doktorandusz kaphatja meg, akik vállalják, hogy a védést követően a Debreceni Egyetemmel kötnek munkaszerződést. 

Az alapítvány Publikációs Díjára is június 1-jétől, csütörtöktől lehet pályázni. Teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók, kutatók nyerthetik el az elismerést, akik az egyetemen folyó kutatómunka eredményét vagy egyéb, hazai szempontból jelentős művet magas tudományos minősítésű nemzetközi folyóiratban jelentettek meg. Évente maximum 25 oktatónak, kutatónak adományozható Publikációs Díj, a nyertesek közleményenként másfél millió forint juttatásban részesülnek.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Professzora címet kilencen kaphatják meg a 2023/24-es tanévben. A Debreceni Egyetemmel jogviszonyban álló, kiemelkedő oktatói, kutatói tevékenységet végző és kimagasló tudományos munkássággal, eredményekkel rendelkező oktatók, kutatók, valamint az intézmény Professor Emeritusai pályázhatnak. A címet elnyerő szakemberek jogosulttá válnak a GTIDEA Professzora cím használatára, valamint havi bruttó 300 ezer forint juttatásban részesülnek, legfeljebb öt éven keresztül. 

A pályázati kiírások részletekbe menően megtalálhatók a www.gtidea.hu oldalon, kérdés esetén pedig a palyazat@gtide.hu email-címen lehet érdeklődni. A pályázatok benyújtási határideje június 20., kedd éjfél.