Újra Zsíros Tibor Kosárlabda Bajnokság

Több éves kihagyás után újra megrendezték a Zsíros Tibor Kosárlabda Bajnokságot a Debreceni Egyetemen. A torna ismét népszerű volt a magyar és a külföldi hallgatók körében egyaránt, a tanév döntőit hétfőn játszották.

Évtizedes hagyományt élesztett újra a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete, hiszen a pandémia miatt néhány évig szünetelt a legendás Zsizsi bácsiról elnevezett egyetemi kosárlabda bajnokság. Zsíros Tibor tagja volt az 1955-ben Európa-bajnok kosárlabda-válogatottnak, emellett játékosként három, szövetségi kapitányként pedig egy olimpián vett részt.

A mesteredző emlékére rendezett tornára ebben a tanévben nyolc csapat nevezett. A nyolcfős alakulatokban a Debreceni Egyetem valamennyi kara képviseltette magát, hazai és a külföldi hallgatók egyaránt.

A hat fordulóból álló bajnokság fináléját hétfő este rendezték a Nagyerdei Campus tornatermében. A rájátszásos tornán a RAMS csapata diadalmaskodott, a Zsiványok, a Ballers, a No Eye Deer, a Gladiators és a Bricklayerz csapatai előtt.

A Rams játékosai győztek a hárompontos és a 2ball, vagyis a páros dobóversenyeken is, míg az ügyességi feladatokból álló megmérettetést, a skills challengert a Ballers, a zsákoló versenyt pedig az Ossemudien nyerte.

Az érmeken és különdíjakon túl a legtehetségesebb játékosok lehetőséget kaptak arra is, hogy a DEAC csapataiban bemutatkozzanak. 

Sajtóközpont-TB