Új irányelvek az időskori mobilitásban

Az időskorúak vezetői engedélyének kiadásával kapcsolatos új szabályozások kialakításán dolgozott legutóbbi ülésén Brüsszelben az a nemzetközi munkacsoport, melynek tagjaként több ország gerontológiai szakemberei, köztük a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar adjunktusa is egyeztetett az Európai Bizottság döntéshozóival.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Gerontológiai Tanszékének adjunktusa, Bene Ágnes is részt vett Brüsszelben az Európai Bizottság idősödéssel foglalkozó nemzetközi konzultatív testületének soron következő tanácskozásán.

Az AGE Platform Europe Korbarát környezetet vizsgáló és támogató (Age-friendly environments) munkacsoportjában olyan új szabályozás, irányelv kialakításán dolgoznak a szakemberek, amely a későbbiekben mérvadó lehet időskorú sofőrök által igényelt vezetői engedélyek kiadásával kapcsolatban. A munkacsoport tagjai, köztük az ETK adjunktusa közvetlenül az Európai Bizottság mobilitással és közlekedéssel foglalkozó főigazgatóságának képviselőivel egyeztettek, valamint a jogosítványok kiadására, használatára és meghosszabbítására vonatkozó, életkort érintő kérdésekről tárgyaltak. 

A munkacsoport az időskorú fogyasztók szempontjait képviselve a bevezetés előtt álló digitális euró előkészítésében az Európai Központi Bankkal is együttműködik.

Az AGE Platform Europe-on belül négy tematikus munkacsoportban zajlik a munka a 2022–2025 közötti időszakban, melyekben az EU tagországait idős-szervezetek, idősödéssel professzionális szinten foglalkozó intézmények képviselik. Ezt a szerepet Magyarország részéről a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán működő Gerontológiai Koordinációs Központ tölti be, melynek vezetője Móré Marianna, az ETK dékánja. A tematikus munkacsoportok mindegyikében jelen vannak az Egészségtudományi Kar szakemberei. A kari vezető hangsúlyozta: a képviselettel hidat képeznek a velük együttműködő hazai idős-szervezetek, nyugdíjas klub-szövetségek, aktív időseket tömörítő csoportok, illetve a gerontológia nemzetközi színterei között, valamint hatással lehetnek az időseket érintő EU-s döntéshozatalra is.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Gerontológiai Tanszéke a hazai gerontológia központi szereplője. A tanszék munkatársai idén is megrendezik a Gerontológiai Napok elnevezésű nemzetközi konferenciát, október 12-13-án. A konferencia honlapja már elérhető ezen a  linken.

 

Sajtóközpont - BZ