Mesés királydráma az oDEonban

Hatalmas sikert aratott az oDEonban első alkalommal bemutatott The Lion King musical. Elton John és Tim Rice kétfelvonásos darabjának feldolgozásában is elváráson felül teljesített az egyetemi színház külföldi hallgatókból álló társulata, valamint a most debütált és rögtön főszerepeket játszó gyerekszínészek.

Először mutatták be hétfő este az oDEon Egyetemi Színházban a népszerű musicalt, melyet a színészi játék mellett a látványos jelmezek és díszletek, a modern fény- és hangtechnika, valamint a színpad mögött felállított LED-falon megjelenő hangulatos vetítések varázsoltak élővé és egyedivé. 

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a külföldi hallgatókból álló társulatról és az oDEon színház szerepéről elmondta, hogy ez egy fontos összekötő kapocs a nemzetközi hallgatói közösségben, elősegíti a diákok beilleszkedését és hozzájárul a Debreceni Egyetem népszerűsítéséhez. 

- A hallgatók a közösségi médiában közvetítik élményeiket, tapasztalataikat, akik pedig látják ezeket a sikeres produkciókat, vagy hallomásból ismerik meg, kíváncsiak lesznek, és csatlakoznak ehhez a társulathoz. Ez volt a célunk, hogy folyamatosan bővülő, formálódó hallgatói közösséget hozzunk létre a kultúra, a színház segítségével. Az oDEon megmutatja a külföldi és a magyar hallgatóknak, hogy az oktatás mellett milyen sokrétű az egyetem kínálata és ez vonzóvá teheti az intézményt. A sport, a művészet és a kultúra közösségépítő erejű, az a feladatunk, hogy ezekhez megteremtsük a feltételeket - fogalmazott a kancellár.


A közönség körében hétfő este rengeteg volt a külföldi hallgató, valamint a városban dolgozó külföldiek is kíváncsiak voltak a produkcióra, melyet a várakozásoknak megfelelően teltház mellett játszottak.

- Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, talán még a Hair sikerét is túlszárnyalta a bemutató. Szeptemberben láttuk Párizsban a darabot és azt kell mondjam, hogy a miénk is volt olyan színvonalú, mint az, noha a francia verzió költségvetése sokszorosa volt annak, mint amit mi létrehoztunk. Olyan előadás született, amit bármelyik magyar kőszínházban sikerrel játszanának ezekkel a fiatalokkal, ezzel a rendezéssel és ezzel a látvánnyal. A teltház egyrészt a korábbi minőségi előadások elismerése, valamint annak is betudható, hogy az összetartó külföldi hallgatói közösség körében népszerű a társulat, várják a soron következő darabokat – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Végh Veronika, az oDEon Egyetemi Színház vezetője. 

Csáki Szabolcs rendező hozzáfűzte, hogy a színészek elváráson felül teljesítettek, hiszen maradéktalanul megoldották a váratlan helyzeteket is, ebben a közönség pozitív reakciói is segítették őket. Kiemelte, hogy amatőr színészekről van szó, akik megismerhették a színház lényegét, ezáltal felszabadulttá, természetessé és őszintévé vált a játékuk.

A darabban szereplő hallgatói színészi gárda nyolcvan százaléka most először állt színpadon, a korábbi sikerdarabban, a Hairben látott főszereplők mintegy fele lépett újra színre, többen ugyanis időközben elvégezték az egyetemet. A The Lion Kingben összesen huszonöt fiatal vállalt szerepet. 

Az előadás szünetében meglepetés is fogadta a közönséget: a színpad mögül megjelentek az állatjelmezbe öltözött színészek, akikkel közös fotókat lehetett készíteni. Érdekesség, hogy az előadásban Timont alakító Rosh Keith szülei egészen Dubajból érkeztek Debrecenbe, hogy láthassák fiukat színpadon játszani.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a héten még bemutatják a darabot, a következő előadás szerdán 18 órától lesz az oDEonban. A Debreceni Egyetem polgárai kedvezményesen vásárolhatnak belépőket a The Lion King következő bemutatójára, regisztrálni és érdeklődni az odeon@zenetheatrum email címen lehet. 

 

 

Sajtóközpont - BZ