Országos középiskolai kémia versenyt rendezett a Kémiai Intézet

Több mint kétszáz 9. és 10. osztályos diák vett részt az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen. A megmérettetést a Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete rendezte meg a Debreceni Egyetemen április 14-e és 16-a között.

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyt a Magyar Kémikusok Egyesülete szervezi, az országos döntőt pedig ötéves ciklusonként más-más egyetemen tartják. A 2019–2023 közötti időszakra (illetve a koronavírus-járvány miatt két évvel meghosszabbítva) a Debreceni Egyetem Kémiai Intézete nyerte el a rendezés jogát.   

- Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny fontos szerepet tölt be a tehetséggondozásban, a tudományos utánpótlás nevelésében és ipar minőségi szakember-utánpótlásának biztosításában. A diákok a versenyen magas szintű elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot, ami jó alapot biztosít az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) való további sikeres szerepléshez, illetve a későbbi, kémiával kapcsolatos tanulmányaikhoz is – hangsúlyozta Kéki Sándor, a DE TTK dékánhelyettese, az Alkalmazott Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.   


Az Országos Középiskolai Kémia Verseny döntőjén 221 diák (százhat 9. osztályos és száztizenöt 10. osztályos), valamint mintegy 100 kísérő tanár vett részt. A verseny két helyszínen zajlott. Az április 14-ei nyitóünnepséget, valamint a 16-ai szóbeli fordulót és az eredményhirdetést a Kassai úti Campuson rendezték meg, míg április 15-én az írásbeli és laboratóriumi fordulót az Egyetem téri Campuson tartották. A Kémiai Intézet a programok és az írásbeli lebonyolításához helyszínt és segítséget biztosított, míg a laboratóriumi rész megszervezését és lebonyolítását teljes mértékben magára vállalta. 

Az eredmények itt találhatók.