Erősödő partnerség a Richterrel

Új lendületet vehet a Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt. együttműködése – jelentette ki Orbán Gábor szerdán Debrecenben. A nagymúltú gyógyszeripari cég vezérigazgatója kutatásfejlesztési vezetőivel érkezett az egyetemre, hogy a meglévő tudományos, K+F és oktatási együttműködéseket további területekkel bővítsék.

Az elmúlt több mint egy évtizedben számos kiemelt programban vett részt közösen a Debreceni Egyetem és a Richter, a Farmainnovációs Kooperációs Kutatóközpont, illetve az egyetem egyik legnagyobb jelenlegi projektje, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ is ezek közé tartozik – idézte fel Szilvássy Zoltán rektor a nagymúltú magyar gyógyszeripari cég vezetőivel tartott szerdai találkozó alkalmával. 

- Korábbi együttműködéseinket pályázati partnerként vittük véghez, most azonban továbblépünk. Pályázati és állami finanszírozás nélkül, ökoszisztéma-szintű kooperációban gondolkodunk, közösen igyekszünk előrelépni a Richter számára kiemelt területeken. Ez nem feltétlenül csak termékfejlesztést jelent, hanem tulajdonképpen az egész kutatási innovációs kultúrában tanulunk egymástól – emelte ki Szilvássy Zoltán.

Az egyetem és a cég közötti együttműködés új lendületet vehet – értékelt a Richter Nyrt. vezérigazgatója az egyetemi, kuratóriumi és intézetvezetőkkel folytatott megbeszélést követően. 

- Az utóbbi időben érezhetően felerősödtek a Debreceni Egyetem erőfeszítései, hogy még hatékonyabb partnerként tudjon együttműködni az iparvállalatokkal. Nagyon bízom benne és a mai találkozó megerősített abban, hogy kollégáim és az egyetem vezetői, intézetvezetői között kialakul az a dialógus, ami új lendületet adhat a közös munkának – fogalmazott Orbán Gábor.

A cégvezető lehetséges új, közös kutatás-fejlesztési területekként a biotechnológiát, a nőgyógyászatot és a neuropszichiátriát jelölte meg. 

Az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a felsőoktatási intézmény fontos feladata, hogy hatékony kooperációt tudjon kialakítani a hazai gazdasági élet meghatározó szerepelőivel, mint ahogy a DE a Richter Gedeon Nyrt-vel.

- Rendkívüli megtiszteltetés, hogy egy nagymúltú, ráadásul száz százalékban magyar tulajdonú gyógyszeripari részvénytársaság megtalálja a lehetőségeket a velünk történő együttműködésre. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy magasszintű értékteremtéssel hozzájáruljunk a gyógyszergyártó vállalat sikeréhez – hangsúlyozta Kossa György.  

Sajtóközpont