Húsz éves a csontvelő-transzplantáció a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Hematológiai Részlegén 2003 óta végeznek vérképző őssejtbeültetést, elsősorban nyirokcsomó daganatok, plazmasejtes betegségek, illetve akut leukémia esetén. Eddig mintegy 1200 betegnél végezték el a beavatkozást. A csontvelő-transzplantációs tevékenység elmúlt két évtizedének eredményeiről és a jövőbeli tervekről egy csütörtöki tudományos ülésen számoltak be a szakemberek a Debreceni Egyetem Aulájában.

A beteg saját vérképző őssejtjeivel végzett csontvelő-transzplantáció (autológ TX) 2003-ban indult el Debreceni Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáján Udvardy Miklós és Kiss Attila professzorok irányításával, majd a III. számú Belgyógyászati Klinikán elkezdődött az autoimmun betegek transzplantációja.

A két ellátóhely 2012-ben egyesült Illés Árpád professzor vezetésével. A hematológiai tanszék, illetve részleg dinamikus fejlődésének eredményeként 2016-ban a donor (idegen) vérképző őssejtekkel végzett transzplantáció (allogén TX) is elindult.

Napjainkban az egészségügyi rendszerek három legnagyobb kihívása: a hatékonyság fokozása, a hozzáférhetőség javítása és az alkalmazkodóképesség növelése. Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma az egészségügyi ellátást érintő döntéseinél is e három szempont szerint cselekszik, és igyekszik fejleszteni a gyógyítás, a kutatás és az oktatás optimális feltételeit. Közös célunk, hogy a magyar betegek gyógyulási esélyei a lehető legjobbak legyenek, ezért a hematológiai ellátáshoz is megadunk minden szükséges forrást– hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a csütörtöki tudományos ülés ünnepélyes megnyitóján, melyen jelen volt az esemény fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. 

A transzplantációs részleget 2018-ban mintegy fél milliárd forintból fejlesztették, 9 steril kórteremre bővítették, néhány hónapja pedig világszínvonalú, sejtterápiás készítményt előállító szeparátort is beszereztek.

A Debreceni Egyetem Hematológiai Tanszéke, illetve részlege kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt húsz évben, jelenleg Magyarországon egyedül itt végeznek teljes hematológiai ellátást. A csontvelő-transzplantációs tevékenység pedig igazi sikertörténet. A magasan kvalifikált szakemberek kiemelkedő szakmai tudása mellett a beruházások és a korszerű műszerek beszerzése lehetőséget biztosított a beavatkozások minőségének és számának további növelésére – mondta Páll Dénes professzor, a Klinikai Központ elnökhelyettese. 

A tanszéken, illetve a részlegen eredményes tudományos tevékenységet is végeznek. 

Akik ilyen magas színvonalon művelik a tudományt, azok készen állnak arra, hogy az eredményesebb gyógyítást szolgáló legújabb eljárásokat rövid időn belül a Debreceni Egyetemen is alkalmazni tudják. Ez is nagymértékben hozzájárul a tanszék, illetve a részleg munkatársainak egyedülálló szakmai teljesítményéhez – fejtette ki Mátyus László professzor, a DE Általános Orvostudományi Kar dékánja.  

A hematológiai részleg folyamatosan részt vesz nemzetközi gyógyszertanulmányokban, aminek köszönhetően évente mintegy további száz beteg kap innovatív gyógyszerkészítményeket. A Belgyógyászati Klinika B épületében jelenleg 9 transzplantációs kórterem, 61 hematológiai, 40 belgyógyászati ágy áll rendelkezésre és naponta 6 hematológiai szakrendelés működik.

Terveink között szerepel az őssejtmanipuláció, CAR-T és tanított T-sejt program beindítása a következő években, valamint célunk a molekuláris diagnosztika nagyobb arányú beillesztése a napi gyakorlatba, ami alapján célzott innovatív terápiákat, bispecifikus készítményeket és sejtes terápiákat használhatunk. Emellett a Hematológiai Részleget is tovább szeretnénk fejleszteni – ismertette Illés Árpád professzor, a tanszék, illetve a részleg vezetője. 

A Hematológiai Tanszék, illetve részleg jövőbeli szakmai terveit és az eddig elért eredményeit ismerhették meg a debreceni csontvelő-transzplantáció kezdetének 20 éves évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülés résztvevői. 

 

 

Sajtóközpont - CzA