Pályaorientációs napok a DE BTK-n

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium olasz és német nyelvet tanuló 11-12. évfolyamos diákjai látogattak hétfőn a Debreceni Egyetemre, ahol a Bölcsészettudományi Kar és a Debrecen Business Service Centers közös programja keretében ismerkedhettek a képzési lehetőségekkel és a nyelvismeret gyakorlati hasznosításával.

A pályaorientációs program célkitűzése, hogy a Debrecenben, illetve a régióban működő középiskolák diákjai megismerjék a képzési lehetőségek mellett a megváltozott felvételi követelményeket, valamint betekintést nyerjenek az üzleti szolgáltató szektor világába, és első kézből szerezzenek ismereteket arról, milyen lehetőségek várnak rájuk a diplomaszerzést követően olasz és német nyelvtudással a munkaerőpiacon.

A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Olasz Tanszékének képzési kínálatában alapképzés, fordító és tolmács mesterképzés, olasz nyelv és kultúra tanára osztatlan mesterképzés, valamint doktori képzés is szerepel.

- Az anyanyelvi lektorral megerősített nyelvfejlesztés és a kimeríthetetlenül gazdag olasz kultúrára vonatkozó ismeretek átadása mellett külön hangsúlyt fektetünk a gyakorlatorientált képzésre, ennek keretében fordítási és tolmácsolási gyakorlatokra, olasz nyelvű üzleti karrieralapozó kurzusra is lehetőségük van hallgatóinknak a Debrecen Business Service Centers (DBSC) részvételével – mondta ismertetőjében Pete László.

A DE BTK Olasz Tanszék vezetője kiemelte: Erasmus+ program keretében 14 olaszországi egyetemmel működnek együtt, biztosított az ösztöndíjas olaszországi részképzés, a Firenzei Tudományegyetemmel közös képzés két diplomával zárul alap- és mesterképzésben egyaránt, az Erasmus+ gyakornoki programok pedig szicíliai önkormányzattal és velencei turisztikai egyesülettel együttműködve nyújtanak további lehetőséget az itt tanuló diákoknak.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium végzősei a BTK Germanisztikai Intézetével is megismerkedhettek.

- A régióba, illetve elsősorban Debrecenbe érkező német vállalatok száma is azt bizonyítja, hogy ma Magyarországon a német nyelvtudás kiemelten fontos – hangsúlyozta Grunda Marcell.

A Germanisztikai Intézet igazgatóhelyettese elmondta: alapképzésen a hallgatóknak lehetőségük van nyelvészeti, irodalmi és kulturális alapismeretek elsajátítására, valamint német üzleti specializáció elvégzésére, amely a szolgáltató szektorban való elhelyezkedéshez nyújt elméleti és gyakorlati segítséget, emellett tanárképzésre, illetve mesterképzés keretében fordító és tolmács képzésre is jelentkezhetnek.

A karrierorientációs nap a Debrecen BSC Kerekasztal bemutatkozásával folytatódott. Kissné Nyéki Éva projektvezető tájékoztatójában a diplomaszerzést követő elhelyezkedési lehetőségeket ismertette, és bemutatta, hogyan lehet nemzetközi környezetben hasznosítani a megszerzett nyelvtudást.

A program a Debrecen BSC Kerekasztal tagvállalatainál tett látogatással zárult.

A pályaorientációs sorozat keretében november 29-én, kedden a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium német kéttannyelvű képzésben részt vevő diákjai érkeznek az egyetemre, ahol a Germanisztikai Intézettel ismerkednek, illetve a DBSC-nek köszönhetően látogatást tesznek a National Instruments-nél.

A BTK korábban hasonló program keretében látta vendégül a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium diákjait, és további pályaorientációs napokat is tervez a jövőben a régió középiskolái számára, hogy a felvételi előtt álló végzősök megismerhessék a Debreceni Egyetem nyelvi képzési kínálatát.

 

 

Sajtóközpont - BZs