Megállították a listavezetőt

Egy győzelem és egy vereség a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának hétvégi mérlege. Kosarasainknak majdnem összejött a bravúr, és kikaptak kéziseink, röplabdázóink és labdarúgóink is. Floorballcsapatunk hazai pályán diadalmaskodott.

Jégkorong
A DEAC jégkorongozói két idegenbeli mérkőzést játszottak egy napon belül. Pénteken hatalmas tettet hajtottak végre, legyőzték az addig veretlen listavezetőt, a Budapest Jégkorong Akadémiát, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen 9-3 lett a vége a mieink javára. Másnap a DAB ellen már kicsit fáradtabban mozogtak a fekete-fehérek, akik büntetőpárbajban maradtak alul, és szenvedtek 3-2-es vereséget.

- Igazából nem úgy kezdtünk, ahogyan szerettünk volna, egy perc alatt két gólt kaptunk. A 2. játékrészre átalakítottam a sorokat, közben ki kellett védekeznünk egy dupla és egy szimpla fórt, ami visszavett a lendületünkből. Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de valószínűleg a fáradtság miatt eléggé pontatlanok voltunk. Kiegyenlítettünk, ám a hosszabbítást már nem menedzseltük jól. A végszó az, hogy visszajöttünk kétgólos hátrányból, megküzdöttünk érte. Fáj, hogy ott kellett hagyni a bónuszpontot. A tény azonban az, hogy elfáradtunk, ami a sok idegenbeli mérkőzés és a hosszas utazások számlájára írható – összegzett a Dunaújváros elleni mérkőzés után szakvezetőnk, György József.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdázói szombat este a címvédő Pénzügyőr otthonában folytatták szereplésüket az Extraligában. Fodor Antal legénysége igyekezett megnehezíteni az esélyesebb ellenfél dolgát, de a találkozót az elmúlt két szezon bajnoka, a hazai gárda nyerte 3:0-ra.

Kosárlabda
Végig vezetett, de egy utolsó másodpercekben szerzett hárompontos dobásnak köszönhetően végül 71-69-es vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ellen az NB I-ben.

- Remekül kezdtük a találkozót, támadásban szépen járattuk a labdát, védekezésben pedig kellő agresszivitással léptünk fel. A fordulás után több százszázalékos ziccert is elhibáztunk, amit a szombathelyiek megbüntettek. Az utolsó másodpercekben kapott hárompontos ellenére úgy gondolom, hogy a könnyelmű hibáink okozták a vesztünket – értékelt David Dedek, a DEAC kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

Kézilabda
A DEAC férfi kézilabdázói a kisebb bajnoki szünet után a győriekkel csaptak össze az NB I/B 7. fordulójában. Nem várt könnyű mérkőzés Mándi Norbert legénységére, hiszen a Rába-partiak csarnokában nemrég az Eger is alulmaradt. A hazaiak ezúttal is bizonyították erejüket, és 42-29-re legyőzték a mieinket, akik viszont nem búslakodhatnak sokat, hiszen ma ismét pályára lépnek: 18 órától az NB I-es Gyöngyöst fogadják a DESOK-ban a Magyar Kupa 3. körében.

Labdarúgás
Három nyeretlen bajnoki után utazott Egerbe a DEAC az NB III Keleti csoportjának 14. fordulójában. Nagyon kellett volna tehát a győzelem, ám ezúttal sem sikerült, a hazaiak 2-0-ra nyertek, így ismét pont nélkül maradtak Sándor Tamásék.

Floorball
Szombat délután rendezték az idei első hazai floorball meccset a DESOK-ban: ezúttal az IBK Cartoon Heroes látogatott Debrecenbe az OB I-ben. A mérkőzésnek különleges apropót adott a korábbi legendás kapus, Héjja Gábor búcsúztatója. Az ünnepi hangulat a meccsre is átragadt, és a mieink végül 6-3-as győzelmet arattak.