DE-nyertesek az MTA pályázatán

A Debreceni Egyetem két kutatócsoportja is sikerrel pályázott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázatán. Az elnyert támogatásnak köszönhetően az elkövetkező négy évben a leszakadó térségek falusi kisiskoláinak helyzetét, valamint a hatékony fizikaoktatás lehetőségeit vizsgálják.

A nevelés és az oktatás fejlesztésére, a tudásátadás és az értékközvetítés pedagógiai szemléletének és módszereinek megújítására irányuló kutatások megvalósítására hirdetett pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia. A 14 pályamunkából a bírálóbizottság hét, köztük a Debreceni Egyetem (DE) két kutatócsoportjának terveit támogatja anyagi forrással az elkövetkező négy évben.

Az elbírálásnál kiemelt szempontként értékelték – többek között - az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományok terén hangsúlyos problémák felmérését, a speciális helyzetű tanulók integrálására és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatására irányuló programok kidolgozását.

A 2022-es Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázaton a DE „Falusi kisiskolák a leszakadó térségekben” (kutatócsoport-vezető: Czibere Ibolya, DE Bölcsészettudományi Kar, Politikatudományi és Szociológiai Intézet, intézetigazgató) és a „Kutatások az integrált természettudományos tudás és szemlélet kialakítására az általános iskola 1-4. évfolyamán” (kutatócsoport-vezető: Revákné Markóczi Ibolya, DE Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszék) pályamunkák nyertek támogatást.

A „Falusi kisiskolák a leszakadó térségekben” kutatócsoport a falusi kisiskolák hátrányos helyzetű diákjainak szociokulturális lemaradását és enyhítésének lehetőségeit vizsgálja. Ezzel összefüggésben feltárja a hátrányos társadalmi-gazdasági környezetben működő falusi kisiskolák jellemzőit, vizsgálja a pedagógiai munkát, elemzi a tanári attitűdöket, a hátrányos helyzettel és az etnikai hovatartozással összefüggő gyermeki hátrányok helyi sajátosságait, valamint az iskolai sikereket hátrányosan befolyásoló tényezőket. A nemzetközi tudományos eredményeket is felhasználva, a kutatócsoportban több szakmaterület szakemberei közösen dolgoznak ki fejlesztési programot a gyermekek szociokulturális hátrányaiból fakadó iskolai lemaradások enyhítésére.

A „Kutatások az integrált természettudományos tudás és szemlélet kialakítására az általános iskola 1-4. évfolyamán” kutatásai a természet mint holisztikus rendszer jelenségeit és törvényszerűségeit az egyes tudományágak összefüggésében magyarázzák. Ezek megértéséhez már az általános iskola alsó tagozatától kezdve szükséges az integrált természettudományos tudás és attitűd, valamint a természethez fűződő emocionális kapcsolat kialakítása. A program célja a hazai általános iskola 1–4. évfolyamán tanuló kisdiákok integrált természettudományos tudását és szemléletét megalapozó és befolyásoló tényezők vizsgálata, valamint az eredményeket beépítő fejlesztőprogram kidolgozása, alkalmazása, hatásainak elemzése.

A munkában a tantárgy-pedagógiát oktatók és kutatók, a pedagógiai pszichológia kutatói, PhD-hallgatók, valamint általános iskolai tanítók vesznek részt. A kutatás eredményeit összefoglaló publikációk, az ismeretszerzési folyamatot segítő módszereket magukban foglaló oktatási segédanyagok és dokumentumok a tanár- és tanítóképzésben, valamint az általános iskolai oktató- és nevelőmunka gyakorlatában hasznosulhatnak majd.

Bővebb információ a nyertes pályázatokról ide kattintva olvasható.

 

 

Sajtóközpont – BZs