Tehetséggondozás az egyetemi évek alatt

Az új tanévben is várja a Debreceni Egyetem hallgatóit a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményének debreceni képzési központja. A Mathias Corvinus Collegium olyan fiataloknak indítja ingyenes Juniorképzését, akik meglévő tudásuk mellé nemzetközi, globális tapasztalatot, illetve új szemléletet szeretnének szerezni.

Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a Debreceni Egyetemen tanulmányaikat idén ősszel kezdő hallgatók a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programjába. A szeptemberben induló szemeszterre 25 elsőéves nyer felvételt.

A jelentkezők egy háromlépcsős felvételi eljárást követően csatlakozhatnak az MCC csapatához. Az intézmény kiemelt hangsúlyt fektet a kreatív, nyitott, megoldásközpontú gondolkodásmód kialakítására, valamint a vitakultúra, az érveléstechnika mellett az önismeret fejlesztésére. A kurzusokon neves hazai és külföldi szakemberek mentorálják a diákokat, emellett szerteágazó nemzetközi ösztöndíjprogramot is kínálunk a hallgatóknak. Az előadások rendjét úgy alakítottuk ki, hogy egyetemi tanulmányaik mellett könnyedén beilleszthessék mindennapjaikba a kollégium képzését – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Bognár István, a Mathias Corvinus Collegium debreceni képviseletének vezetője.

Az ingyenes kurzusok mellett a fiatalok térítésmentesen vehetnek részt az MCC kirándulásain, táboraiban és a tanulmányutakon is.

Az interaktív, egyéni képességeket kiemelkedő módon fejlesztő kurzusok mellett kis létszámú csoportokban idegen nyelveket is tanulhatnak a fiatalok. A Juniorprogramot követően pedig – átlépve az Egyetemi Programba – az MCC iskoláiba is jelentkezhetnek. A Jogi-, a Nemzetközi Kapcsolatok-, a Közgazdasági-, a Média-, valamint a Társadalom- és Történelemtudományi- mellett az MCC-Mindset Pszichológia Iskolában is folytathatják tanulmányaikat. A képzési rendszer – a Juniorprogram, az Egyetemi Program, majd a Vezetőképző Akadémia – lehetőséget ad arra, hogy a diákok akár egyetemi éveik alatt végig intézményünk programjában maradjanak – tette hozzá Bognár István.

A Mathias Corvinus Collegium debreceni képzési központja, amely az egykori Aranybika Hotelben működik, minden felvételt nyert hallgató számára ingyenes kollégiumi elhelyezést kínál.

Az MCC képzéseiről és a jelentkezésről további információk az alábbi linkeken találhatók:

https://mcc.hu/juniorkepzes-felveteli

debrecen@mcc.hu