Trianonról történész szemmel

Folytatódik a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Caféban „Trianon értelmezései” címmel Barta Róbert, a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének igazgatója tart előadást június 1-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában.

102 éve, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely - többek között - Magyarország új határait is megállapította. 

A Science Caféban elhangzó előadás közérthető módon, ugyanakkor a legújabb kutatási irányzatok és eredmények felhasználásával mutatja be a trianoni béke különböző narratíváit, fogadtatását és hatásait. 

- Természetesen a korabeli közbeszéd és politikai szféra értelmezéseit az 1945 utáni időszakra, egészen napjainkig kiterjesztve járhatjuk körbe a sokakat érdeklő témát, különös figyelmet szentelve annak, hogyan változott Trianon megítélése, és hogyan vált nemzeti gyásznapból a nemzeti összetartozás szimbólumává – árulta el előadásának részleteit a hirek.unideb.hu portálnak Barta Róbert.

A Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének igazgatója magyarázatot keres arra is, hogy Trianon miért épült be ilyen mélyen több generáció tudatába és hogyan lehet ezt a nemzeti múlt és önismeret részévé tenni.

Az előadást térképek, korabeli plakátok, propagandakiadványok és a trianoni tematikához kapcsolódó tárgyi emlékek, illusztrációk teszik szemléletessé.

A Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata évek óta szokatlan környezetben, az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető formában a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

Sajtóközpont - BZs